Feledi Project: Rekviem - bemutató

2016. január 20-án a Nemzeti Táncszínház szervezésében Rekviem címmel mutatja be új darabját a Feledi Project a MOM Kulturális Központban, amelynek zenéjét Balázs Ádám, magyar származású hollywoodi zeneszerző jegyzi. A Rekviem sajátos zenei világú, leginkább filmes, szimfonikus hatású táncelőadás lesz, megfűszerezve kortárs elektronikai effektekkel - nyilatkozta Feledi János és Balázs Ádám.
A korábban hazai illetve amerikai filmek és sorozatok zenéjét szerző Balázs Ádám először készít zenét magyar tánctársulatnak. A fiatal művész Hősök Útja című munkáját 2006-ban a New Yorki-i Carnegie Hallban is bemutatták.

rekviem_szigeti lászló

Rekviem. Gyászmise. Kinek mit jelent egy Rekviem, milyen emlékek tódulnak fel benne, igazán egyéni. Mindenkiben felveti a halálhoz való viszonyulás kérdését. Az előadás az élet és halál közti lebegés állapotát ragadja meg, letisztultan áhítatosan, mely felvillantja az élet körforgását és megújulását. A halál küszöbén álló ember szemszögéből látjuk az előadást, aki a halálra, mint egy új korszak kezdetére való felkészülésként visszatekint életére. Minden szép és keserű pillanata lepereg a szeme előtt.
Zűrös világban élünk, amik sejtetik a gyászt. Bármerre megyünk, zárt falak! Életünk egy nagy labirintus, útvesztő, melynek végén az elkerülhetetlen találkozás az ismeretlennel: a halállal. Ezzel a gondolattal nehéz szembenézni. Kötéltáncot járunk. Ahogy közeledünk a halálhoz, egyre erősebben húz a kötél, de elszakad. Ott lógunk a levegőben. Föld és ég között. Ez az állapot méltó atmoszférát kölcsönöz az emlékezésre.
Létünk elfogadásokból és elengedésekből áll.
Élet és halál megrendítő találkozása.
Tisztelgés szeretteink emlékének.

Előadók, táncművészek: Horváth Zita (Badora Társulat), Nagy Emese, Wéninger Dalma, Csizmadia Tamás (Badora Társulat), Darabont Áron, Frigy Ádám
Fény: Stadler Ferenc
Díszlet, látvány: Minorics Krisztián
Zeneszerző: Balázs Ádám
Rendező-koreográfia: Feledi János

Az előadás időpontja: 2016. január 20. 19 óra

Az előadás helyszíne: MOM Kulturális Központ - Budapest, XII. kerület, Csörsz u. 18.

(Forrás: Nemzeti Táncszínház, Fotó: Szigeti László)