Proxemika - avagy a közelség tudománya
2016. május 17-én és 18-án látható a Trafóban a Budapest Tánciskola estje Proxemika - avagy a közelség tudománya címmel.
Az emberi mozdulatok elemi jelentéséhez ritkán jutunk el. Közeledés, távolodás, és minden egyéb gesztusunk sokat elárul rólunk, és a bennünket körülvevő világról. Ezzel a témával dolgoztak Angelus Iván és a Budapest Tánciskola növendékei, akik a produkciót 2015 nyarán kezdték próbálni, a Trafós bemutató után pedig az előadás mutációjával a Veszprémi Táncfesztiválon is szerepelnek.
"Az iskola történetében az, hogy most egy egzakt témából – a közeledés vagy a távolodás témaköréből – indultunk ki, egy új jelenség. Volt mikor magából a mozgásanyagból indultunk, csináltunk vizuális dolgokat is, vagy csak improvizatív anyagokból építkeztünk." (Angelus Iván, pótszékfoglaló)
Ez az egzakt téma a proxemika: az emberi térfelhasználással, és az egyes kultúrákban való megnyilvánulásaival foglalkozik. A távolság- vagy inkább közelség-tudomány Edward T. Hall Rejtett dimenziók című könyve által vált népszerűvé a színház világában.
A Budapest Tánciskola
A Budapest Tánciskolában évről évre koreografálási lehetőséget kapnak a diákok, így mire kikerülnek az intézményből, addigra már 10-20 produkciót is alkotnak. Talán ennek is köszönhető, hogy az utóbbi években egyre sikeresebb nemzetközi viszonylatban a hazai kortárstánc: Hód Adrienn, Molnár Csaba vagy Bakó Tamás óriási sikernek örvend szerte Európában. A tánciskolában végzett koreográfusok a hazai elismerésekben sem szűkölködnek: az idei évi Lábán Rudolf-díjra nominált koreográfusok közül öten végeztek ebben az intézményben, a két nyertes produkció egyikét pedig a Budapest Tánciskolában végzett koreográfus (Molnár Csaba) jegyzi, ezen a darabon brazil alkotótársával, Marcio Canabarroval dolgozott. Most az őket követő generáció munkáiba nézhet bele a közönség. A növendékek már felerészben külföldi diákok, akik a Budapest Tánciskola képzését választották a nagyvilág egyéb táncos képzései közül.
Az előadás időpontja:
- 2016. május 17. 20.30
- 2016. május 18. 20:30
Az előadás helyszíne: Trafó Kortárs Művészetek Háza - Budapest, IX. kerület, Liliom u. 41.
(Forrás: Trafó)