TáncSport Magyar bajnokságok, 2. nap

2022. március 6-án rendezte meg a Magyar TáncSport Szakszövetség Budapesten, a Kozma István Sportcsarnokban a TáncSport Magyar bajnokságok második versenynapját, amelyen kilenc versenyszámban hirdettek győztest. Az első naphoz hasonló jó hangulat uralkodott a csarnokban az egész verseny során, izgalmas és látványos volt a vasárnap is, érdemes azt megjegyezni, hogy a tánchoz a remek zenéket egész hétvégén Fejes László szolgáltatta. A senioroknál standard táncokban mind a négy kategóriában címvédés történt, míg a junior II. latin és standard táncokban, az ifiknél  és a profiknál latin táncokban, valamint a felnőtteknél standard táncokban is új bajnokot avattak idén. A nap pedig egy igazán érzelmes pillanattal zárult: az eredményhirdetés után Bencze István megkérte a barátnője kezét, aki természetesen igent mondott.

A Felnőtt Standard Magyar bajnokság 16 fős mezőnyében Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra szerezte meg a bajnoki címet, mögöttük Bencze István és Prozlik Anna lett az ezüstérmes, a bronzérmet pedig Rónyai Zoltán és Busa Dóra vihette haza. Patkós Máté és Sulyán Lilla Katalin a 4., Balikó Gergely és Geiger Zsanett az 5., Kovács István Zoltán és Kovács Barbara a 6. helyen végzett ebben a döntőben. 

Az Ifjúsági Latin Magyar bajnokság 30 fős mezőnyében Tóth István Aramisz és Lilly Cantineau lett a bajnok, mögöttük Härtlein Ákos és Farkas Gréta Éva a 2., Antal Krisztián és Horváth Flóra Kamilla a 3. helyet szerezte meg.

A seniorok ezen a vasárnapon standard táncokban versenyeztek Senior I.-ben Kemény Tamás és Princz Nóra, Senior II.-ben Németh Tamás dr. és Nagy-Makra Elzita, Senior II.-ban Kránicz József és Dobó Erika, míg Senior IV.-ben Bánfi Antal és Salgó Mariann dr. emelhette magasba a győztesnek járó kupát.

A Junior II. korosztályban latin és standard táncokban is Kosztolányi Elek és Bartók Laura lett a magyar bajnok.

Felnőtt Standard Magyar bajnokság (16 induló):
1. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
2. Bencze István, Prozlik Anna
3. Rónyai Zoltán, Busa Dóra
4. Patkós Máté, Sulyán Lilla Katalin
5. Balikó Gergely, Geiger Zsanett
6. Kovács István Zoltán, Kovács Barbara

Ifjúsági Latin Magyar bajnokság (30):
1. Tóth István Aramisz, Lilly Cantineau
2. Härtlein Ákos, Farkas Gréta Éva
3. Antal Krisztián, Horváth Flóra Kamilla
4. Balázs Dominik, Balogh Zsófia
5. Kovács Péter Benedek, Paluska Emese
6. Barkaszi Bálint, Salamon Sára

Senior I. Standard Magyar bajnokság (4):
1. Kemény Tamás, Princz Nóra
2. Kajati Gábor, Nagy Edina
3. Csuka László, Csuka-Bíró Hajnalka
4. Takács Csaba, Balatonyi Kata

Senior II. Standard Magyar bajnokság (2):
1. Németh Tamás Dr., Nagy-Makra Elzita
2. Keizer Henry, Pintér Hedvig

Senior III. Standard Magyar bajnokság (5):
1. Kránicz József, Dobó Erika
2. Molnár  György, Molnárné Varga Irén
3. Baranyai Szilárd, Illés Enikő Katalin
4. Felméri István, Balázsi Edina
5. Sámson László dr., Kovács Beáta Gabriella dr.

Senior IV. Standard Magyar bajnokság (4):
1. Bánfi Antal, Salgó Mariann dr.
2. Pivarcsi András, Pivarcsiné Krakkó Borbála
3. Macher Ákos dr., Marjanek Katalin dr.
4. Dóka Tamás Zoltán, Nemesné Csáki Mária Ilona

Junior II. Latin Magyar bajnokság (19):
1. Kosztolányi Elek, Bartók Laura
2. Bódis Botond, Balassa Bíbor
3. Perjési Milán, Mihók Milla
4. Fehér Erik, Terdik Tímea
5. Beke Mátyás, Darabos Emma
6. Juhász Gábor Krisztián, Kocsis Johanna

Junior II. Standard Magyar bajnokság (11):
1. Kosztolányi Elek, Bartók Laura
2. Juhász Gábor Krisztián, Kocsis Johanna
3. Rozina Ákos, Kapronczai Sára Panna
4. Fehér Erik, Terdik Tímea
5. Beke Mátyás, Darabos Emma
6. Bódis Botond, Balassa Bíbor

Profi Latin Magyar bajnokság (4):
1. Andrea Silvestri, Váradi Martina
2. Nagymihály Balázs, Szalai Ágnes
3. Gombkötő Balázs, Balogh-Laskovics Petra
4. Erdélyi Szilárd Dénes, Balogh Diána

 

A verseny online követhető: