4. hely a Profi Latin Európa-kupán

Debrecenben rendezték meg a Profi Latin Európa-kupát, amelyre előzetesen 23 nevezés érkezett, végül 19 páros lépett parkettre a Kölcsey Központban. Magyarországot több páros képviselte ezen a versenyen, amelyet a délutáni programban láthattak a nézők.

A Profi Latin Európa-kupa 19 fős mezőnyében négy magyar páros indult. Süttő Roland és Tombácz Anikó bejutott a döntőbe és a 4. helyet szerezte meg. Kiss Noel és Szőke Vivien a középdöntőről éppen lemaradva a 13., Budai Attila és Barna Lilla a 14-15., Hancz Patrik és Hancz Bianka a 16. helyen végzett az elődöntőben.

A versenyt az olasz színkben versenyző Daniele Sargenti és Uliana Fomenko nyerte meg a lett Marts Smolko és Tina Bazykina, valamint az orosz Alexandr Makarov és Anzhela Kuryshova előtt.

Süttő Roland és Tombácz Anikó boldogan nyilatkozott a verseny után, elmondták, hogy a mezőnyt látva első céljuk a döntőbe jutás volt, majd a döntőbe bejutva úgy érezték, hogy a 3-4. hely lehet a reális eredmény számukra. Nagyon örülnek a 4. helynek és főleg annak, hogy jól ment a tánc a hazai parketten, amit elterveztek a versenyre mindent meg tudtak valósítani, jól érezték magukat. A következő hetekben több fontos verseny is vár rájuk, Európa-bajnokság és világkupa is lesz, így nincs megállás folytatják a munkát és remélik, hogy jó eredményeket érnek el a következő versenyeken is.

A versenyen Őze László pontozott.

Profi Latin Európa-kupa (19 induló):
1. Daniele Sargenti, Uliana Fomenko (Olaszország)
2. Marts Smolko, Tina Bazykina (Lettország)
3. Alexandr Makarov, Anzhela Kuryshova (Oroszország)
4. Süttő Roland, Tombácz Anikó (Magyarország)
5. Denis Kikhtenko, Galina Akopian (Oroszország)
6. Rotaru Serban, Apatiei Daniela (Románia)
...
13. Kiss Noel, Szőke Vivien (Magyarország)
14-15. Budai Attila, Barna Lilla (Magyarország)
16. Hancz Patrik, Hancz Bianka (Magyarország)