A Nagymihály, Szalai páros nyert Algyőn a latin ranglistán

2014. április 12-én zajlott Algyőn a VII. Forma Kupa táncverseny, amelyen Felnőtt-Ifjúsági Latin és Junior Standard ranglistaversenyt rendeztek. Hatalmas parkett várta a táncosokat egy szépen dekorált csarnokban, a zenét egy korábbi kiváló táncos, Magyari Róbert "szolgáltatta", lelkes volt a szép számú közönség is, így minden adva volt egy jó hangulatú versenyhez. Világbajnokunk Törökgyörgy Melinda és jelenlegi párja, Andrej Skufca is a tiszteletét tette a versenyen.

A Felnőtt-Ifjúsági Latin ranglistán 33 benevezett párosból 31 indult el, közülük 20-an jutottak be az elődöntőbe. A középdöntőben 12, a döntőben 6 páros táncolhatott. A Junior Standard ranglistán mind a 16 benevezett kettős parkettre lépett, közülük 10 került be a középdöntőbe, majd 6 a döntőbe.

A Felnőtt-Ifjúsági latin ranglistaversenyen az idei magyar bajnoki bronzérmes Nagymihály Balázs és Szalai Ágnes állhatott fel a dobogó tetejére megelőzve a magyar bajnoki 5. helyezett Süttő Roland, Tombácz Anikó párost, valamint az ifjúsági magyar bajnok Hidi Balázs, Szőke Zsuzsanna kettőst. Filotás Márk és Barkóczi Zsófia lett a 4., Hegyes Bertalan és Kis Violetta az 5., míg Hetei Máté és Bita Alexa a 6. helyen végzett.

A Junior Standard ranglistán Kulják Krisztián és Bálint Nikoletta szerezte meg a győzelmet, az ezüstérmet Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra, a bronzérmet Nagy Márk és Vörös Liza vihette haza.

A Profi Latin ranglistán 3 páros indult. A profi latin magyar bajnok Püspöki Dávid és Markó Ágnes párost látták legjobbnak a pontozók, a bajnoki ezüstérmes Turcsány Gergely és Bendó Csilla itt is ezüstérmet szerzett, míg az első profi versenyén induló Gellai Tamás és Vorobchenko Darya végzett a 3. helyen.

A Profi Standard ranglistán csak a László Csaba, Páli Viktória kettős indult, a szabályok értelmében mind az öt táncot le kellett táncolniuk a pontozóknak azt kellett értékelni, hogy a táncuk megfelelt-e a követelményeknek. Minden x-e begyűjtöttek, így megszerezték az újabb ranglista győzelmüket.

A ranglistaverseny körei között Hegyes Bertalantól megtudtuk, hogy nagyon készülnek a jövő heti Tíztánc Európa-bajnokságra, habár nem lesz könnyű megismételni a tavalyi eredményt - itthon Szombathelyen a középdöntőbe jutottak és végül a 12. helyen végeztek -, de mindenképpen a középdöntőbe jutás a céljuk. Berci korábbi, ismét kiújuló bokasérülése kicsit hátráltatta a felkészülést, de ettől függetlenül elszántak és bíznak a jó szereplésben.

Szalai Ágnessel a ranglista döntő előtt sikerült néhány szót váltani, és nagy örömmel mesélte, hogy az idén elindulnak Blackpoolban. Ági még sosem táncolt az angol versenyen éppen ezért már nagyon várja a május végi viadalt.

Az algyői remek verseny szervezésében oroszlánrészt vállaló Balogh Csongor és Szabó Anita is ott lesz Blackpoolban, ők a Senior Standard mezőnyben lépnek parkettre. De az angol verseny csak egy állomás a júliusi senior standard világbajnokság előtt, mert a páros nem titkolt célja, hogy a világbajnokságon a dobogóra álljon. Csongor és Anita elmondta, hogy még néhány versenyt terveznek a következő hónapokban, mert szeretnének a világbajnokságra úgy érkezni, hogy a világranglistán a Top3-ban vannak - jelenleg egyébként a 4. helyen állnak.

Felnőtt-Ifjúsági Latin ranglista (31 induló):
1. Nagymihály Balázs, Szalai Ágnes
2. Süttő Roland, Tombácz Anikó
3. Hidi Balázs, Szőke Zsuzsanna
4. Filotás Márk, Barkóczi Zsófia
5. Hegyes Bertalan János, Kis Violetta
6. Hetei Máté Ádám, Bita Alexa Diana

Junior Standard ranglista (16):
1. Kulják Krisztián, Bálint Nikoletta
2. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
3. Nagy Márk, Vörös Liza
4. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána
5. Szabó Noel Marcell, Mátyus Maja
6. Mészáros János, Bagóczki Ramóna