Buda Open: már csak egy hét!

2017. április 29-én és 30-án rendezik meg Budaörsön a II. Buda Open táncversenyt, amelyen 13 WDSF kategóriában indulhatnak a párosok a junioroktól a seniorokig.

Egy héttel a verseny előtt már 220 nevezést adtak le 27(!) országból, jön páros például Finnországból, Svájcból, Hollandiából és Dél-Afrikából is. A versenyre felkért 23 pontozó pedig 15 országból érkezik. 2016-ban mintegy 350 nevezés érkezett az első alkalommal megrendezett Buda Openre, ezt a létszámot idén is elérhetik a szervezők, hiszen nagyon sokan csak a verseny hetében jelzik a részvételüket. 

Már korábban beszámoltunk arról, hogy a nevezők között van a kilencszeres latin magyar bajnok, Európa-bajnoki 6. helyezett, latin világranglistán 7. helyen álló Andrea Silvestri és Váradi Martina is, akik tavaly a közönség kedvencei voltak. Rajtuk kívül sok tehetséges magyar fiatal is parkettre lép a budaörsi sportcsarnokban és természetesen ott lesznek a remek nemzetközi eredményekkel rendelkező senior táncosaink is.
A külföldi párosok közül standard táncokban az olasz Simone Carabellese, Lucia Cafagna (standard világranglista 30.), az orosz Leonid Khokhlov, Alexandra Shoshneva (20.) és az osztrák színekben versenyző Vasily Kirin, Ekaterina Prozorova (12.) duót lehet kiemelni, míg latin táncokban a moldáv színekben versenyző Boie Bogdan, Natalia Luchiv ( latin világranglista 41.), és az orosz Artem Efanin, Anna Dergunova (48.) kettős van a legjobbak között a világranglistán.

Szombaton hat, míg vasárnap hét kategória versenyeit rendezik meg, és remélhetően a hazai közönségnek mindkét napon bőségesen lesz oka az örömre a magyar versenyzők eredményei láttán. Az I. Buda Open hat magyar győzelmet és négy ezüstérmet hozott. 

A verseny programja:
2017. április 29., szombat:

- International Latin Open
- Ifjúsági Latin Open
- Junior II. Standard Open
- Senior I. Standard Open
- Senior II. Standard Open
- Rising Stars Standard 

2017. április 30., vasárnap:
- International Standard Open
- Ifjúsági Standard Open
- Junior II. Latin Open
- Senior I. Latin Open
- Senior II. Latin Open
- Senior III. Standard Open
- Rising Stars Latin 

További információk a versenyről, a belépőjegyekről, a nevezőkről a Buda Open hivatalos honlapján.