Hajdú Kupa a Duna Tv-ben

2013. június 22-én szombat délután látható a Hajdú Kupa összefoglalója a Duna Tv műsorán.

Az idén a megszokott latin ranglista helyett tíztánc ranglistát rendeztek Hajdúböszörményben a felnőtt és ifjúsági korú párosoknak, a hangulat azonban a megszokott volt, azaz a nézők hatalmas tapssal jutalmazták a kedvenceiket az utolsó táncig. A "nagyok" mellett a legkisebbek is megmutatták mit tudnak. Hogy a gyerek és a junior I. korosztály latin és standard országos bajnokait évek múlva láthatjuk-e majd táncos összefoglalóban azt még nem tudjuk, de a közönségtől mindenesetre megkapták az ehhez szükséges bíztatást. A szűk egyórás összefoglaló most is remek kikapcsolódást ígér a tánc kedvelőinek.

Az adás időpontja: 2013. június 22. 15:00

A Duna World műsorán 18:05-től  egy korábbi adás, a Formációs Táncgála összefoglalóját ismétlik meg.

(Forrás: port.hu)

Címkék: