Hazai érmek a Mikulás Kupán

Hatodik alkalommal rendezték meg a Mikulás Kupa műkorcsolya és jégtánc versenyt Budapesten. A december 5-9. között a Jégcsarnokban zajlott eseményen szép magyar eredmények is születtek a nemzetközi mezőnyben elsősorban a lányok révén.

A junior lányoknál Tóth Ivett a 35 fős mezőnyben az előkelő második helyet szerezte meg úgy, hogy a rövidprogram után még a hatodik helyen állt, de a jól sikerült kűrrel fellépett a dobogóra. A fiatal tehetség egyébként másfél ponttal többet gyűjtött ezen a hazai versenyen, mint az ősszel a szlovén Junior GP viadalon. Tóth Ivett mellett még hét magyar lány lépett jégre ebben a kategóriában: Borbély Regina a 17., Szakács Bernadett a 22., Friesz Bianka 26., Hammes Laura a 29., Molnár Virág a 31., Nagy Blanka a 34., Papp Vanda a 35. helyen végzett.

A junior fiúknál két magyar induló volt, ők keretbe foglalták az eredménylistát, Forgó Kristóf megnyerte a versenyt, míg Alexander Maszljanko a 8. lett a nyolcfős mezőnyben. A fiúknak még két kategóriában rendeztek versenyt. Az Advanced Novice kategóriában Alexander Borovoj ezüstérmes lett, Csernoch András az 5. helyen végzett a nyolc induló között. A Basic Novice kategóriában kilencen léptek jégre, Szoboszlai Tamás az 5., Bunász Péter a 9. lett.

A lányoknál az Advance Novice 1997-1999 kategóriában 13-an próbáltak szerencsét, az egyetlen magyar induló Medgyesi Fruzsina bronzérmes lett. A Basic Novice B kategóriában Bátori Júlia a 4., Király Bernadett az 5., Sugár Zsófia a 8., Szeder Blanka a 9., Mórucz Babett a 12., Duró Patrícia a 14., Rácz Anja a 17. helyen végzett. A Basic Novice A 1999-2000 kategóriát Herdon Sára nyerte meg kilenc versenyzőt megelőzve, a másik magyar induló Máté Zita a 7. lett. A Basic Novice A 2000-2001 kategóriában 22-en indultak, itt Fácska Laura szerepelt a legjobban a hazai versenyzők közül, bronzérmet szerzett. Gaál Anna az 5., Jakab Dária a 8., Szilágyi Lili a 10., Papp Petra a 12., Nové Vivien a 14., Boronkai Anna 15., Nagy Fruzsina a 16., Daher Paula a 20. helyen végzett a 22 fős mezőnyben. A Basic Novice A 2001-2002 kategóriában kettős hazai siker született: ÁrvayVass Léna állhatott fel a dobogó tetejére Baráth Míra előtt a 14 indulót számláló mezőnyben. Ebben a versenyszámban Bernáth Lia a 6., Bikki Olívia a 10., Gyarmati Kata a 11., Csóri Fanni a 12., Vazsinka Laura a 13. lett.

Jégtáncban a junioroknál 23 kettős mérettette meg magát, az egyetlen magyar induló Király Lili és Nagy Szabolcs a 22. helyen végzett. Az Advance Novice kategóriában 8 páros indult, a két magyar duó közül Sipeki Zsófi és Némedi Tamás a 7., Almási Adél és Csíkos Barna a 8. helyet szerezte meg. A Basic Novice kategória három párosából kettő volt magyar, Marton Villő és Balázsi Levente a 2., Jakucs Hanna és Oláh Márton 3. lett. 

(Forrás: MOKSZ)