II. Buda Open: egy magyar győzelem az első napon

Megkezdődött Budaörsön a II. Buda Open nemzetközi táncverseny. Az első napon hat kategóriában hirdettek győztest, közel 200 táncospárt láthatott a közönség a parketten a nap során. Az első napon a magyar táncosok egy aranyérmet szereztek Andrea Silvestri és Váradi Martina révén, rajtuk kívül két junior páros jutott döntőbe a saját versenyén.

Kora délután a Junior II. Standard és a Senior II. Standard, valamint az Ifjúsági Latin Open versenyszám, míg este az International Latin Open és a Senior I. Standard Open, továbbá a Rising Star Standard verseny győzteseire derült fény.

andrea silvestri, váradi martina

Az International Latin Open 55 fős mezőnyében 15 magyar páros lépett parkettre. A verseny legnagyobb esélyese a kilencszeres magyar bajnok Andrea Silvestri és Váradi Martina volt, akik remek versenyzéssel - mondhatni örömtánccal - hozták a kötelezőt, azaz megnyerték a versenyt csakúgy, mint egy évvel ezelőtt. Andreát és Martinát látni mindig nagy élmény, aki most esetleg lemaradt róluk, az legközelebb június 3-án a szombathelyi Savaria táncversenyen, a Latin világkupán láthatja őket élőben táncolni. A középdöntőben nem volt magyar páros, az elődöntőben Király Márk és Lissák Laura a 19. helyen végzett. Szőts Dániel és Egresi Melinda Beatrix a 30., Antal Gergő és Hercsik Zsuzsanna a 32-33., Gáspár Patrik és Szondi Fanni a 34. helyen zárt. Bődi Dénes és Balogh Nikolett Evelin, valamint Novák István és Sebesi Daniella a 38-39., Petrenkó Tamás és Füle Krisztina a 40., Urbán Tamás és Répás Szilvia a 41., Pop Vlad Alex és Butor Zsófia a 42., Katona András és Bondár Dóra a 43., Karikó-Tóth Tamás és Száraz Evelin a 44-45., Keresztes Lászó és Bartha Lilla az 50., Bencsik Gergő és Sándor Szilvia, valamint Török Tamás és Gyurkovits Éva az 52-55. lett.

international latin open

Az Ifjúsági Latin Openen a 40 fős mezőnyben nyolc magyar páros jutott be az elődöntőbe, majd onnan négy duó a középdöntőbe. A legjobb 14 között Szabó Ádám és Fábián Anna a 8., Szabó Ábel Zsombor és Bokodi Panna a 10-12., Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra a 13., Nagy Márk és Marschall Olívia Zita a 14. helyet szerezte meg. Az elődöntőben - a középdöntőről éppen lemaradva - Sulyán Bálint és Bálint Nikoletta a 15., Novák István és Sebesi Daniella a 16-17, Szűcs Dávid és Csermák Klaudia Noémi a 19., Mózer Adrián és Lévai Doroti a 20-21. helyen végzett. Szabó Robin László és Tóth Enikő, valamint Szőke Bálint és Szmilek Jázmin a 27-28., Somsokői László és Pós Polett a 30., Bacsik Bence és Tóth Melitta a 31., Rákóczy Zsombor és Józsa Janka a 33-34., Börcsök Balázs és Németh Laura, valamint Krizsán Dominik és Nagy Réka Anna a 35-36., Bánáti Marcell és Kilner Panna a 37. lett.

A Junior II. Standard Openen 15 páros indult, mindhárom magyar páros bejutott a középdöntőbe, kettő pedig a döntőbe is. A döntőben Kovács-Kalic Károly Péter és Farkas Liliána a 4., Kohon Patrik és Kiss Luca az 5. helyet szerezte meg. A középdöntőben Réthelyi Balázs és Sulyán Lilla Katalin a 11-12. helye zárt.

A Senior I. Standard Openen a 21 fős mezőnyben 5 magyar kettős volt. Horti Árpád és Fekete Krisztina a döntőről éppen lemaradva, négyes holtversenyben végzett a 6-9. helyen. Váczi Márk és Váczi Noémi a középdöntőről maradt le egy hellyel és lett a 13., Orosz László és Király Marianna a 14., Halász Barna és Weidinger Ágnes a 19., Asztalos Zoltán és Kissné Szegedi Zsuzsanna a 21. helyen zárt.

A Senior II. Standard Openen 29 páros indult, a mezőny egyetlen magyar indulója Asztalos Zoltán és Kissné Szegedi Zsuzsanna bejutott az elődöntőbe, ahol a 24. helyen végeztek.

A Standard Rising Star verseny 11 fős mezőnyében egy magyar duó volt, Kőszegi Gergely és Kiss Dorottya a 9. lett az elődöntőben.

A versenyen Lajtai Beatrix és Németh Péter pontozott.

(Forrás: WDSF)