II. Nagy Táncválasztó: nincs éneklés tánc nélkül

2015. május 16-án második alkalommal rendezik meg a budapesti Lurdy Házban a Nagy Táncválasztót, amelynek egyik esti fellépője lesz a Pa-Dö-Dő, akik lendületes, vidám stílusú  fergeteges show-val készülnek. Falusi Mariann szerint nincs éneklés tánc nélkül. Noha korábban a színpadon állandóan mozogtak, mióta Lang Györgyi tolókocsiba kényszerült, nem állnak be a koreográfiába, ám mozdulatlanul is hatalmas energiát közvetítenek.

- Mióta Györgyi tolószékbe kényszerült, azóta nem állunk be a koreográfiába, viszont mozdulatlanul tudjuk képviselni azt, amit a táncosok hoznak. A tánc és az előadó művészet lényege ugyanis az energia, ami többféleképpen meg tud jelenni fellépés közben. Nagy szerencsénk van abban, hogy Györgyi ugyan ebben az állapotban nem tud mozogni, viszont mégis képes arra, hogy az éneklés által ezt az energiát közvetítse. Percek alatt el is felejti a közönség, hogy mozdulatlan. A táncosok energikusan mozognak a színpadon, mi pedig dinamikusan éneklünk, ezáltal az energiaáramlás erős, és ez a legfontosabb. A táncosokban is azt szeretjük, amikor majd’ leesnek a színpadról, akkora lendülettel és dögösen mozognak - árulta el Mariann, aki nagyon örül annak, amikor olyan dolgot lát, ami a fiatalok érdeklődését felkelti.

- Boldog vagyok, hogy majd olyan sok embert láthatok mozogni a Nagy Táncválasztón. A tánc azért jó, mert lehet csoportosan művelni. Fantasztikus figyelemmel kísérni és üdvözítő dolog, amikor a gyerekek együtt csinálnak valamit, és ennek érdekében együtt gyakorolnak, időt töltenek, és jól érzik magukat. Az is jó, hogy a Lurdy Ház helyet ad egy ilyen dolognak, és egyfajta versengés és közös játék egy ilyen esemény. Nagyon boldog voltam, amikor a szervezők felkértek, hiszen a mi zenénk egy olyan ritmusvilágot képvisel, ami kiválóan illik a tánchoz, tehát lendületes és dinamikus. A sportolók is használják a zenénket, erre futnak, és edzenek - mesélte a zenekar egyik főszereplője, akinek életében mindig is fontos szerepet töltött be a tánc. A névválasztásuk is egyedi, és ehhez a mozgásfajtához köthető. 

- Az édesanyám és a nagymamám annak idején megtanított táncolni, és tudom az alap, klasszikus társas táncokat, mint a keringő vagy cha-cha-cha. A Pa-Dö-Dő azt jelenti, hogy két ember együtt táncol, és büszke vagyok rá, hogy általunk az egész ország megismerte ezt a balett szakkifejezést. Huszonhét éve nagyszerű dolognak tartották, hogy kultúrháttere is van a névválasztásnak. Györgyi egy háromtagozatos színházban játszott, és színészkedett hét évig, mielőtt összeálltunk zenekarrá. Egy musicalben ismerkedtünk meg a Rémségek kicsiny boltja című darabban, a Pesti Színházban, ahol először játszottunk. Ezáltal nagyon komolyan összekötődött a zene és a hip-hop megjelenés, amihez társul a tánc. Két év működés után eldöntöttük, hogy ne csak ketten álldogáljunk a színpadon, ezért táncosokat is állítottunk magunk mellé, akik azóta is töretlenül velünk turnéznak. Időről-időre fordulnak meg nálunk profi táncosok is, most is van egy, akinek van saját tánciskolája. Hét táncosunk és két vokálosunk van, és mindenki megtalálhatja magának a saját stílusát. Az egyik lánynak, Móninak - aki az összes koreográfiát csinálja - nagyon pontosak a mozdulatai, Anikó szépen táncol, Zsófit pedig azért kedvelik, mert bár nem egy táncos alkat, de elképesztő egyéniség, bolondos nő, aki magára vonja a figyelmet ezzel a viselkedéssel és jelenléttel. Niki és Fruzsi néptáncolt, Erika pedig szintén sajátságos mozgással bír – meséli nevetve Falusi Mariann, aki nagyon büszke volt az elején arra, hogy éveken keresztül komplett koreográfiában szerepeltek a táncosokkal együtt.

- Madonna dalára teljesen eredeti koreográfiát adtunk elő. Mindig figyeltünk arra, hogy mozogjunk, Györgyi is felugrásból spárgát csinált, és noha nehezek vagyunk, de a táncosok a vállukon vittek minket. Mindig kitaláltunk valami érdekességet, ami kiemelte ezeket a dolgokat. Minden évben a koncertjeinken volt egy blokk a Hairből, a magyar táncdalokból, a Neotonból, és éppen a tánc és a ruhák adták meg a hátteret, hiszen nincs éneklés tánc nélkül.

nagy táncválasztó

A rendezvényről több információ a Facebookon a II. Nagy Táncválasztó esemény alatt és a Lurdy Ház honlapján.

(Forrás: Sárréti Anita)