Jászok - bemutató a Müpában

2016. szeptember 14-én mutatják be a Müpában a Jászok című történelmi dal- és táncjátékot, amelyben közreműködik a Magyar Állami Népi Együttes, a Jászság Népi Együttes, a Hírvivők Ensemble, Pál István Szalonna és bandája, valamint a Jászok Vegyeskara.

A Jászok történelmi dal- és táncjáték összművészeti alkotásként, sajátos és egyedi módon integrálja jelen korunk tradicionális és kortárs művészetét, szuverén módon szólva a tánc, a zene, a költészet és a vizuális művészet segítségével mindazokról az egyetemes emberi értékekről, amelyek szellemében nem csak a jászok, hanem mi emberek mindannyian, létezni szeretnénk a világban.
Az alkotók célja, hogy bemutassák a jász nép összetett és izgalmas történetét, végig haladva a történelem és az alkotók képzelete rajzolta úton a feltételezett valamikori őshazájuktól napjainkig. 

Az előadás színpadi történéseiben egy “élő közösség” mindennapi élete, öröme, bánata, leveretése és újrakezdése, az emberi kapcsolatok, a szertartások, a hit mindenek feletti fontossága sejlik fel. A tér és idősíkok hol drámaian, hol játékosan változó spektrumán keresztül jutva el a végkifejletig: az emberi lét, az élet diadalának katartikus kinyilatkoztatásáig.
(Mihályi Gábor)

jászok

Főszereplők:
Apa: Mizsei Zoltán
Anya: Turi Melinda
Fiú (ének): Philipp György
Lány (ének): Rékasi Emese
Fiú (tánc): Fundák Kristóf
Lány (tánc): Fundák-Kaszai Lili           
Kisfiú: Ivanics Patrik
Kislány: Busai Bori
A Bölcsek: Belházi Sándor, Bús Katalin, Göbölös Ferenc, Ludnai Kata, Péter Attila, Varga Erzsébet
a Jászság Népi Együttes volt táncosai

Az előadás időpontja: 2016. szeptember 14. 19 óra

Az előadás helyszíne: Müpa Fesztivál Színház - Budapest, IX. kerület, Komor Marcell u. 1.

(Forrás: Nemzeti Táncszínház; Fotó: Gémesi Balázs)