Júliusban tüzes ritmusokkal jön a Táncbazár

Ha nyár, akkor Táncbazár! Tüzes magyar és spanyol ritmusokkal várja a közönséget a Várkert Bazárban az idei Táncbazár. A 2018. július 13. és 20. között negyedik alkalommal megrendezésre kerülő esemény Budapest egyik legszebb helyén, a Várkert Bazár Öntőház udvarán várja a nézőket.

A Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein idén a hagyományőrző magyar táncok mellett, vérpezsdítő flamencoval várják a tánckedvelő közönséget. Ebben az évben a Táncbazár kínálatának középpontjában a folklór áll: hazai és nemzetközi néptánc kavalkáddal készül a Nemzeti Táncszínház. A programsorozatot a Magyar Állami Népi Együttes nyitja meg július 13-án, pénteken. A Magyar rapszódia című előadásuk a műfaj legfontosabb jegyeit magába építve, a tradícióra támaszkodva, abból inspirálódva hoz létre egy sajátos és egyedi táncrapszódiát. Pirók Zsófia és a FlamenCorazonArte Táncszínház Flamenco Soul című előadásában Sevilla hangja szólal meg, Andalúzia napsugaras életérzését idézik meg a színpadon. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Táncrapszódia és a Spirit of Hungary című előadásait mutatja be. A Duna Művészegyüttes a legsikeresebb koreográfiákból összeállított Szerelemkerttel érkezik a Várkert Bazárba, a Fitos Dezső Társulat Falusi színek produkciójában pedig a Kárpát-medence kulturális sokszínűségét és kimeríthetetlen folklórkincsét hozza el közönségének. 

A Táncbazár zárásaként egy budapesti premierrel készülünk – mondta el Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatójaPirók Zsófia egy olyan, kották nélkül létrejövő autentikus flamenco előadással készül, amelyben nemcsak a zenészek, hanem a nézők is egyszerre lüktetnek, lélegeznek a táncos-karmesterrel. A tánctanítás már szinte elmaradhatatlan része a Táncbazárnak – tette hozzá az igazgató – így az előadásokat követően a táncolni vágyók idén is belekóstolhatnak a színpadon látottakba. A programsorozat alatt esőnapot nem tartanak, rossz idő esetén a produkciók a Multifunkcionális terembe költöznek.

 A Táncbazár programja:

Időpont

társulat

helyszín

2018. július 13. péntek

20.30

Magyar rapszódia

Magyar Állami Népi Együttes – Hagyományok Háza

Várkert Bazár

Öntőház udvar

 

esőhelyszín:

Multifunkcionális terem

2018. július 14.

szombat

20.30

Flamenco Soul

Soul – Suena – Szól – Sol

FlamenCorazonArte Táncszínház

2018. július 15.

vasárnap

20.30

Magyar rapszódia

Magyar Állami Népi Együttes – Hagyományok Háza

2018. július 16.

hétfő

20.30

Spirit of Hungary (Magyar lélek)

Magyar Nemzeti Táncegyüttes

2018. július 17.

kedd

20.30

Szerelemkert

Duna Művészegyüttes

2018. július 18.

szerda

20.30

Táncrapszódia

Magyar Nemzeti Táncegyüttes

2018. július 19.

csütörtök

20.30

Falusi Színek

Fitos Dezső Társulat

2018. július 20.

péntek

20.30

A táncoló karmester

FlamenCorazonArte Táncszínház

Budapesti premier

Az előadások után tánctanítás várja a közönséget.

Az előadások helyszíne: Várkert Bazár - Budapest, I. kerület, Ybl Miklós tér

Belépőjegy: 2.800 Ft, ide kattintva online megvásárolható.

A műsorváltoztatás jogát fenntartják!

(Forrás: Nemzeti Táncszínház)