Kistelek Open 2012, 2. nap - 1. rész

Hosszú és eseménydús lesz a Kistelek Open második napja, a juniorok, az ifik és a felnőttek latin táncokban mérik össze tudásukat, míg a senioroktól két korcsoportban standard táncokat láthatnak a nézők és a felnőttek Standard Rising Star versenye is ma lesz. 

Reggel 9 órakor a Senior II. Standard Open - a fiatalabbik versenyző is legalább 45 éves - versennyel kezdődött a nap, a 22 páros között volt egy magyar is, Bánfi Antal és Tóth Klára nem jutott tovább az első fordulóból, a 20. helyet szerezték meg.

bánfi antal, tóth klára

A juniorok latin versenyében 38 páros lépett parkettre, míg az ifiknél 33, előbbiben nyolc, míg utóbbiban három magyar kettős volt a mezőnyben. A junioroknál öt magyar jutott tovább a következő körbe. A junioroknál egyébként több olyan páros is táncol ma, akik a szombati világbajnokság mezőnyében is ott volt. Az ifiknél mindhárom magyar duó - Hegyes Bertalan és Kis Violetta, Hídi Balázs és Szőke Zsuzsanna, valamint Koren Roland és Szécsi Debóra - ott van az elődöntőben. 

hegyes bertalan, kis violetta

Az ifi latin versenyben a Hegyes, Kis és a Hidi, Szőke páros bejutott a középdöntőbe, míg a Koren, Szécsi duó számára az elődöntő jelentette a végállomást, ők a 19. helyen végeztek.

hidi balázs, szőke zsuzsanna

A junioroknál a legjobb 12 között sajnos már nincs magyar versenyző, az elődöntőben mind az öt páros befejezte a szereplést. Rónyai Zoltán és Farkas Boglárka a 15., Tisza Dániel és Haddad Sabrina valamint Katona András és Kovács Klára Nikoletta holtversenyben a 18., Szabó Noel Marcell és Szabó Patrícia Gréta a 20., Koren Dániel és Szécsi Barbara a 24. helyen végzett.

Az ifjúsági Latin Open döntőjében magyar kettősnek is szurkolhat a kisteleki sportcsarnok közönsége, a Hegyes, Kis és a Hidi, Szőke páros  is ott van a legjobb hat között. A hazai szurkolók legnagyobb örömére a magyar fiatalok a dobogón végeztek: Hegyes Bertalan és Kis Violetta megnyerte a versenyt - tegnap az ifi standard versenyen is őket látták a legjobbnak a bírók -, míg Hidi Balázs és Szőke Zsuzsanna a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Talán ez az eredmény mindegyiküknek egy kis vigasz azért, hogy - elsősorban anyagi okok miatt - nem lehettek ott a pekingi ifi latin világbajnokságon. A Hidi, Szőke kettősnek még lesz lehetősége indulni a korosztályos világversenyen, a Hegyes, Kis kettős azonban jövőre már csak U21 és felnőtt versenyen vehet részt a kora miatt.

Ifjúsági Latin Open (33 induló):
1. Hegyes Bertalan, Kis Violetta (Magyarország)
2. Razvan Dumitrescu, Alina Andrea Radu (Románia)
3. Hidi Balázs, Szőke Zsuzsanna (Magyarország)
4. Roland Zamfir, Cynthia Szilagyi (Románia)
5. Victor-Emilian Saceleanu, Diana-Andreea Toma (Románia)
6. David Stoica, Paula Otiman (Románia)
...
19. Koren Roland, Szécsi Debóra (Magyarország)

Junior Latin Open (38):
1. Nino Kleindienst, Urska Bencak (Szlovénia)
2. Nicholas Stevens, Alexandra Gutkovich (Egyesült Államok)
3. Petur Gunnarsson, Rakel Matthiasdottir (Izland)
4. Patryk Ploszaj, Anna Kaczmarski (Egyesült Államok)
5. Israel-Omri Mishael, Liel Mureinis (Izrael)
6. Alexandru Munteanu, Anne-Gabriela Bezusenco (Románia)
...
15. Rónyai Zoltán és Farkas Boglárka (Magyarország)
18. Tisza Dániel és Haddad Sabrina (Magyarország)
18. Katona András és Kovács Klára Nikoletta (Magyarország)
20. Szabó Noel Marcell és Szabó Patrícia Gréta (Magyarország)
24. Koren Dániel és Szécsi Barbara (Magyarország)
25. Nagy Máté, Jelasics Nikoletta  (Magyarország)
29. Kulják Krisztián, Bálint Nikoletta (Magyarország)
32. Kabdebó András, Keresztszegi Ramóna (Magyarország)

Senior II. Standard Open (22):
1. Robert Szlendak, Katarzyna Szlendak (Lengyelország)
2. Salvatore Imbellone, Loredana De Zio (Olaszordszág)
3. Alfons Henne, Vera Zuleger (Németország)
4. Martin Dietl, Eva Dietl (Ausztria)
5. Robert Dub, Sylvia Schaefer-Nouza (Ausztria)
6. Giovanni Arnaldo Ciotti, Annalisa Risi (Olaszország)
...
20. Bánfi Antal, Tóth Klára (Magyarország)