Latin Carnevál: világjáró sikercsapat

Csillag születik tehetségkutató versenyre alakult meg 2012 év elején a Latin Carnevál, amely végül eljutott a műsor élő döntőjébe, így az egész ország megismerhette a kiváló versenytáncosokat. A verseny óta eltelt három és fél évben a Latin Carnevál kibővült csapata bejárta a világot, show műsoraiknak nagy sikere van világszerte. Az egyik alapító, Valc Szabolcs mesélt az elmúlt évekről és a munkáikról.

2011 őszén öt táncospárral felléptünk egy borbálon, ahol a közönségnek nagyon tetszett a műsorunk, majd ezután egy hirtelen ötlettől vezérelve a másik alapító, Lovászi Orsi decemberben elküldte a nevezést a Csillag születik műsorra – meséli Szabolcs. – Az első válogató január végén-február elején volt, hetekig lázasan dolgoztunk azon, hogy egy ütős produkcióval álljunk a színpadra, meg kellett tervezni a ruhákat, elkészíteni a koreográfiát.

A válogatókat sikerrel vette a csapat és bekerültek a több ezer jelentkező közül a legjobb 12 közé, az élő műsorba. Ez is bizonyítja, hogy láttak bennük fantáziát és lehetőséget a zsűri tagjai. A döntős produkciójukat látta egy olasz ügynök, aki az Actual Art Agency révén szerzett tudomást róluk, majd megkereste őket és munkát ajánlott számukra.

latin carnevál

2012 októberétől saját műsorral léptek fel Szlovéniában hotelekben és kaszinókban, karácsony és újév között is estéről-estére szórakoztatták a közönséget és azóta is minden évben visszahívják ide a csapatot, de már nem csak karácsonykor, hanem év közben is. Folyamatosan nagy sikere van a show-nak. Egy újabb mérföldkő volt a Latin Carnevál életében, amikor 2013. április 1-jén három pár 6 hónapos szerződést írt alá az első hajóra. Az általuk előadott show főműsor lett a luxushajón. Még le sem telt a szerződés, amikor újabb munkát ajánlottak a csapatnak: egy négy hónapos világkörüli út várt rájuk. És közben ott voltak a kaszinós fellépések, és a rövid úgynevezett interportos munkák. A csapat folyamatosan kereste és keresi az újabb táncosokat, akikkel együtt tudnak dolgozni, hogy minden „megrendelésnek” eleget tegyenek.

Latin Carnevál csapata két év alatt komoly megbecsülést szerzett magának a minőségi produkcióival, ennek is köszönhető, hogy 2014 októberétől a Costa cég legújabb és legnívósabb hajóján, a Diadémán is felléphetnek: a vendégek egy 25-30 perces show-t láthatnak két páros előadásában. A show alatt mindegyik táncos folyamatosan a színpadon van, az úgynevezett quick change, a gyors átváltozás, a „trükkös öltözés” is ott történik.

Olyan dolgot is elmondhatnak magukról a csapat táncosai, amit nagyon kevesen egy-egy ilyen luxushajón: habár alapvetően a személyzethez tartoznak, mégis legtöbbször szabadon mozoghatnak a hajón, azaz bemehetnek a vendégek közé, velük ehetnek például. Van olyan táncos is, akit annyira megszerettek egy-egy hajón, hogy személy szerint őt kérik vissza az újabb utakra.

Az esti fellépések mellett napközben a táncosok csoportos táncórákat is tartanak a hajókon. Nagy sikere van ezeknek is, gyakran előfordul, hogy nem elég egy délelőtti és délutáni óra, a hajó programszervezői beraknak a programba még egyet, mert igénylik az utasok.

latin carnevál

A show alapja a társastánc, de természetesen mindenféle stílus megtalálható a műsorban. És hogy mitől show a show? A ruhák, a koreográfia, a különféle show elemek teszik azzá – magyarázza Szabolcs. – A társastáncot táncolni jó, de egy kívülálló, egy néző érdeklődése hamar alábbhagy, éppen ezért kell feldobni a koreográfiát egy-egy emeléssel, izgalmas dolgokkal, például látványos figurákkal, vagy a fentebb említett gyors öltözésekkel. Jártam kint Berlinben Európa legnagyobb revüszínpadán, a Friedrichstadt-Palastban, ahol nagyon sok érdekességet láthattam, hogyan is dolgoznak ott, sok ötletet merítettem onnan.

2015 első hónapjaiban a Balti-tengeren közlekedő komphajókon is felléptek esténként a Latin Carnevál táncosai – nem meglepő, hogy itt is nagy sikerük volt -, de a Földközi-tengeren közlekedő luxushajókon is folyamatosan jelen vannak. Utóbbiakon nem a színházteremben lépnek fel, így szinte karnyújtásnyira táncolhatnak a közönségtől, közvetlenebb így a kapcsolat velük, jobban át tudják adni a tánc közvetítette érzéseket.

Sok megkeresést kapunk – mondja Szabolcs – így Orsival mi már ritkán megyünk ki dolgozni, a háttérben szervezzük, irányítjuk a dolgokat. Felkészítjük a táncosokat a show-ra, készítjük a ruhákat, a koreográfiákat. És nem csak az utasoktól és a megrendelőktől kapunk pozitív visszajelzéseket, hanem a táncosainktól is: legtöbben szeretnének visszamenni hajóra dolgozni, mert szeretik azt, hogy őszintén megtapsolják őket a táncok, a show után.

Szabolcs azt is mesélte, mentettek már meg hajóutat úgy, hogy kedden szóltak neki, hogy baj van, - probléma adódott a hajón lévő táncosokkal -, pénteken pedig már három párral kint voltak és táncoltak. Tudják jól egyre több helyen, hogy számíthatnak a képzett magyar táncosokra, mert színvonalasan végzik a munkájukat. Egy tehetségkutató műsorral kezdődött a történet négy éve - hogy itthon mennyien emlékeznek még a Latin Carneválra az jó kérdés -, viszont a világot már bejárták és jó hírét vitték a magyar táncosoknak. Valószínű, hogy ez még csak az út eleje, gyaníthatóan sok szép siker vár még a csapatra, amelyhez egyre több táncos tartozik.