Műkorcsolya GP: egyéniben japán fölény

Japánban volt az utolsó állomása a műkorcsolyázók idei Grand Prix-sorozatának. A Miyagiban megrendezett verseny egyéniben hazai fölényt hozott, míg jégtáncban és párosban a papírforma érvényesült.

Jégtáncban az amerikai Davis, White kettős több mint húsz ponttal előzte meg a második helyezett orosz Ilinykh, Katsalapov párost, akik a rövidtánc után még a harmadik helyen álltak, míg a bronzérem a rövid után még második helyen álló amerikai Shibutani testvéreké lett. 

Párosban az orosz Bazarova, Larionov kettős a rövidprogramot és a kűrt is megnyerte, a második helyen a kanadai Moore-Towers, Moscovitch duó végzett, míg a harmadik az amerikai Castelli, Shnapir páros lett.

A nőknél kettős japán győzelemnek tapsolhatott a közönség, a győztes Mao Asada és az ezüstérmes Akiko Suzuki között mindössze öt század döntött. Suzuki a rövidprogram után az ötödik helyen állt, a kűrt megnyerte és kis híjján az aranyérem is az ő nyakába került. A harmadik helyen az amerikai Mirai Nagasu végzett.

A férfiaknál - akárcsak a nőknél - kettős japán siker született. Az aranyérmet Yuzuru Hanyu szerezte meg, aki közel tíz ponttal előzte meg Daisuke Takahashit, míg a harmadik helyre itt is egy amerikai versenyző Ross Miner ért oda.

A Grand Prix-sorozat ezzel a versennyel véget ért, már csak a döntő van hátra a legjobbakkal, amelyet december elején rendeznek meg Szocsiban, a következő téli olimpia helyszínén.

Jégtánc:
1. Meryl Davis, Charlie White (Egyesült Államok) 178.48
2. Elena Ilinykh, Nikita Katsalapov (Oroszország) 156.62
3. Maia Shibutani, Alex Shibutani (Egyesült Államok) 154.56
4. Nicole Orford, Thomas Williams (Kanada) 130.10
5. Cathy Reed, Chris Reed (Japán) 124.46
6. Penny Coomes, Nicholas Buckland (Nagy-Britannia) 122.80
7. Xintong Huang, Xun Zheng (Kína) 119.56
8. Xiaoyang Yu, Chen Wang (Kína) 108.28

Párosok:
1. Vera Bazarova, Yuri Larionov (Oroszország) 192.02
2. Kirsten Moore-Towers, Dylan Moscovitch (Kanada) 180.63
3. Marissa Castelli, Simon Shnapir (Egyesült Államok) 174.51
4. Alexa Scimeca, Chris Knierim (Egyesült Államok) 163.10
5. Anastasia Martiusheva, Alexei Rogonov (Oroszország) 162.25
6. Lindsay Davis, Mark Ladwig (Egyesült Államok) 143.70
7. Nicole Della Monica, Matteo Guarise (Olaszország) 121.53

Nők:
1. Mao Asada (Japán) 185.27
2. Akiko Suzuki (Japán) 185.22
3. Mirai Nagasu (Egyesült Államok) 176.68
4. Zijun Li (Kína) 174.11
5. Agnes Zawadzki (Egyesült Államok) 160.37
6. Elene Gedevanishvili (Grúzia) 156.96
7. Ksenia Makarova (Oroszország) 156.52
8. Haruka Imai (Japán) 145.42
9. Sofia Biryukova (Oroszország) 139.12

Férfiak:
1. Yuzuru Hanyu (Japán) 261.03
2. Daisuke Takahshi (Japán) 251.51
3. Ross Miner (Egyesült Államok) 235.37
4. Javier Fernandez (Spanyolország) 232.78
5. Richard Dornbush (Egyesült Államok) 217.56
6. Kevin Reynolds (Kanada) 216.26
7. Sergei Voronov (Oroszország) 214.88
8. Adam Rippon (Egyesült Államok) 210.47
9. Andrei Rogozine (Kanada) 182.39

(Forrás: ISU)