XIV. Kistelek Open: párosaink készen állnak a világbajnokságra

2017. szeptember 23-a nagyon fontos nap lesz a Senior I. korosztályú standard táncosainknak, hiszen Kisteleken rendezik meg számukra a világbajnokságot. Magyarországon az elmúlt években több világversenyt rendeztek, ezek főleg Európa-bajnokságok, Európa-kupák voltak, világbajnokságnak 2012-ben Kistelek adott otthont, akkor a juniorok latin világbajnoksága zajlott a csongrádi kisvárosban, majd 2016. decemberében Pécs a Standard Formációs világbajnokság házigazdája volt.

Az idei, a XIV. Kistelek Open fő versenyszáma a Senior I. Standard világbajnokság. Az elmúlt évek nemzetközi eredményeit tekintve Senior I. korosztályban elég erős a magyar táncsport - standard és latin táncokban is -, standard táncokban a többszörös magyar bajnok Balogh Csongor és Szabó Anita (felső kép) tavaly világbajnoki bronzérmes volt, míg a magyar bajnoki ezüstérmes Kemény Tamás és Princz Nóra a 8. helyen végzett az Egyesült Államokban. Augusztus elején, bő egy hónappal ezelőtt mindkét párosunk ott volt a legnagyobb WDSF-versenyen, a German Openen Stuttgartban, ahol ugyanezeket a helyezéseket szerezték meg. Az eredményeket tekintve nyugodtan kijelenthetjük: szombaton este a verseny végéig lesz majd kinek szurkolni. És azt is tényként kezelhetjük már most a verseny előtt, hogy biztatásban nem lesz hiány, rokonok, barátok, ismerősök fognak drukkolni minden magyar párosnak - a világbajnokság 100 fős mezőnyében hat magyar kettős lesz -, hogy minél jobb eredményt érjenek el. 

balogh csongor, szabó anita

A felkészülés hajrájában a két legjobb párosunk hölgytagja, Szabó Anita és Princz Nóra válaszolt a kérdéseinkre, hogyan is várják a hazai világbajnokságot.

- Hogyan sikerült a felkészülés a hazai világbajnokságra, készen álltok az év versenyére?
Anita: A felkészülés nem volt zökkenőmentes, mert Csongornál május elején lágyéksérvet diagnosztizáltak, amellyel a mai napig küzd. Nem műttette meg, mert akkor biztosan nem tudtunk volna elindulni a világbajnokságon. A German Openen a bal térde szalagja sérült meg, de a fájdalmak ellenére folytatta a felkészülést. A hétfői edzés kimaradt, mert valami vírusos lázzal járó fertőzés ledöntött bennünket a lábunkról, de már jobban vagyunk, és folytatjuk a munkát edzőnkkel Federico-val! Az utolsó héten már csak a finom hangolás következik, és azt gondoljuk, hogy az előbb említettektől függetlenül a felkészülésünk jól sikerült.
Nóri: A tánc egy olyan sportág, ahol a végtelenig lehet fejlődni. Ez nagyon inspiráló és motiváló számunkra. Nap, mint nap azon dolgozunk, hogy a fejlődésünk folyamatos legyen. Ez a verseny egy világbajnokság, itthon, ez minket még inkább arra ösztönöz, hogy átlépjük a saját határainkat. Tehát, igen, nagyon sokat készültünk, készülünk rá. Óriási motivációt jelent számunkra, ami bizsergető érzés.

kemény tamás, princz nóra 

- Nyilván az a cél, hogy a hazai parketten túlszárnyaljátok a tavalyi eredményt. De milyen eredménnyel lennétek teljesen elégedettek?
Anita: Nyilván hazai környezetben mindenki sokkal többet vár el magától, mint ahogy mi is saját magunktól. Elsősorban szeretnénk jól táncolni, élvezni a táncot, mert nem mindenkinek adatik meg, hogy saját hazájában saját közönség előtt táncoljon egy világbajnokságon, és ezúton szeretnénk megköszönni a Pro-Art Táncstúdiónak, hogy felvállalták ennek a világbajnokságnak a megrendezését. Ez biztosan egy plusz lökést fog adni és reméljük ez az eredményben is tükröződni fog. A tavalyi eredményünket mindenképpen szeretnénk túlszárnyalni, bízunk a legjobb eredményben.
Nóri: Miután ez az év legrangosabb versenye, így nyilván minden igazi versenyző nyerni akar, így mi is! De győzzőn a legjobb táncos pár, mi állunk a megmérettetés elébe. Elsősorban akkor vagyunk elégedettek, ha jól táncolunk, ezt a legjobban a közönség tapsa és az edzőnk tekintete árulja el nekünk, így ez a mércéje az elégedettségünknek, de a kupát szeretjük mi is az égbe emelni!

- Van-e bennetek izgalom amiatt, hogy egy olyan világbajnokság lesz a hétvégén, ahol az egész csarnok elsősorban a magyar párosoknak fog szurkolni? Vagy kizárjátok a külvilágot és csak magatokra és befelé figyeltek?
Anita: Természetesen van bennünk izgalom, de úgy gondoljuk, hogy ez normális. Próbálunk magunkra koncentrálni, de a nézők biztatása még nagyobb motivációt ad a legjobb eredmény eléréséhez, ezért semmiféleképpen sem szeretnénk kizárni a környezetet. A szurkolás és a támogatás amit már eddig is kaptunk, az nagyon jólesik és a jó tánccal igyekszünk nekik mindezt meghálálni. Reméljük minél többen látogatnak ki a versenyre, mert nem minden nap rendeznek az országban világbajnokságot.
Nóri: Az az igazság, hogy ilyen rangos versenyen nem léptünk még parkettára hazai közönség előtt, így nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy ez miként hat majd ránk. Van még egy fontos részlet: Tomit édesanyja és testvére még sosem látta élőben táncolni, így ez is nagyon érdekessé teszi majd ezt a világbajnokságot! Abban biztos vagyok, hogy nem fogunk befelé fordulni, mi szeretünk szórakoztatni és a közönségnek adni, most is ezt fogjuk tenni.

- A tánc látványsport, sokat számít az esztétikum, a megjelenés, így azt gondolom jogos - és sokakat érdekel - a kérdés: készült-e új ruha a világbajnokságra?
Anita: A versenyt a kedvenc fluo green ruhámban kezdem és a tervek szerint a döntőre öltözök majd át. Az új ruhát már a GOC-ra elkészítette a Sapiel, ahol a döntőt már abban táncoltam, hogy lássuk hogyan mutat és mozog a parketten. Egy egyszerűbb fazonú tiszta vonalú fluo red ruhát tervezetek nekem, amely feltűnő színével világít majd a Kistelekei parketten. Ezúton szeretnénk megköszönni a gyönyörű ruháimat a Sapielnek, Csongor frakkját az RS-nek és cipőinket szponzorunknak a Ray Rose-nak! Hálás köszönet Federico Filippone-nak a felkészítésért! Köszönet a Pro-Art TS-nek a rendezésért!
Nóri: Természetesen készül egy új ruha Práger Kitti szalonjában, de én is csak a versenyen fogom látni a végleges pompájában! Nagyon szépen köszönjük mindazoknak, akik eddig is segítettek a felkészülésünkben: László Csabának, Asis Khadjeh-Nouri-nak, a családjainknak és a csodás Goldance team-nek. Nagyon várjuk a szombatot, hogy táncolhassunk a versenyen, hogy találkozhassunk a közönséggel és hogy megmutathassuk magunkat!

Kívánjuk a legjobbakat mindegyik magyar párosnak a szombati versenyre!