Kanadai arany jégtáncban

tessa virtue, scott moir

Jégtáncban avattak először világbajnokot Nizzában a Műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon. A francia városban zajló verseny nagy kérdése az volt, hogy a címvédő amerikai vagy az olimpiai bajnok, két évvel ezelőtt világbajnok kanadai párost látják-e jobbnak a bírók. Ez a két pár az első helyért, másik négy pedig a bronzéremért harcolt a jégen.

A bírók a rövidtáncban a kanadai Tessa Virtue, Scott Moir duót látták jobbnak és ez nem változott a kűr során sem, így magabiztosan szerezték vissza a világbajnoki aranyérmet, míg a Meryl Davis, Charlie White kettősnek ebben az évben az ezüstérem jutott. A hazaiak legnagyobb örömére a Nathalie Pechalat, Fabian Bourzat francia kettős megtartotta a rövidtáncban megszerzett harmadik helyét, így a kétszeres Európa-bajnok megszerezte pályafutása első világbajnoki érmét. A teljesítményükért minden dícséretet megérdemelnek, hiszen Nathalie Pechalat két héttel a világbajnokság előtt egy edzésen eltörte az orrát, még az is kérdéses volt egy rövid ideig, hogy elindulhatnak-e a világbajnokságon. A francia hölgy vállalva a kockázatot nem műttette meg az orrát, hanem egy rögzítővel versenyzett.

A magyar Nagy Zsuzsanna, Fejes Máté kettős a szerdai rövidtáncban egyéni legjobb pontszámával a 23. helyet szerezte meg, így a kűrben már nem léphetett jégre.

Jégtánc:
1. Tessa Virtue, Scott Moir (Kanada) 182.65
2. Meryl Davis, Charlie White (Egyesült Államok) 178.62
3. Nathalie Pechalat, Fabian Bourzat (Franciaország) 173.18
4. Kaitlyn Weaver, Andrew Poje (Kanada) 166.65
5. Elena Ilinykh, Nikita Katsalapov (Oroszország) 161.00
6. Anna Cappellini, Luca Lanotte (Olaszország) 160.62

(Forrás: ISU, Fotó: Facebook-ISU)