A German Open magyar indulói

Németországban, Stuttgartban 2017. augusztus 8-12. között rendezik meg a legnagyobb WDSF-versenyt a 31. German Opent, amelyen szép számmal indulnak magyar párosok is. Az ötnapos verseny során a legkisebbektől, a Gyerek I. korosztálytól a legidősebb, Senior IV. korcsoportig minden korosztály parkettre lép, több versenyszámban az előzetesen nevezők száma meghaladja a kétszázat, sőt a Latin Grand Slamre pontosan háromszáz nevező van az augusztus 2-ai információk szerint. Versenytáncban nyolc felnőtt, hét ifjúsági, négy junior, két gyerek és öt senior korosztályú, valamint három profi magyar páros méretteti meg magát a német városban az előzetesen leadott nevezések alapján és lesz egy magyar duó a boogie-woogie versenyeken is.

A nevezett magyar párosok kategóriánként:
Grand Slam Latin (300): Andrea Silvestri és Váradi Martina, Bencsik Gergő és Sándor Szilvia, Novák István és Sebesi Daniella
Grand Slam Standard (265): Fodor Norbert Csanád és Vaszi Réka Beáta, Karikó-Tóth Tamás és Száraz Evelyn, Tejeda Tamás és Várnai Zsófia, Panka Dániel és Panka Dorottya, Szajduk Szabolcs és Illés Dominika Nóra, Wirth Bence és Várkonyi Dóra
Latin Rising Star (244): Bencsik Gergő és Sándor Szilvia, Szűcs Dávid és Csermák Klaudia Noémi
Standard Rising Star (193): Karikó-Tóth Tamás és Száraz Evelyn, Tejeda Tamás és Várnai Zsófia
Ifjúsági Latin (197): Szabó Ádám és Fábián Anna, Szűcs Dávid és Csermák Klaudia Noémi, Novák István és Sebesi Daniella, Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra, Nagy Márk és Marschall Olívia Zita
Ifjúsági Standard (153): Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra, Szabó Ádám és Fábián Anna, Kővágó Dávid és Peták Magdolna, Biri Gábor és Nagy Fruzsina, Nagy Márk és Marschall Olívia Zita
Ifjúsági Tíztánc (84): Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra
Junior II. Latin (127): Urbán István és Urbán Lilla, Kozák László és Juhász Dóra, Serényi Barnabás Áron és Varga Liza
Junior II. Standard (108): Urbán István és Urbán Lilla, Kozák László és Juhász Dóra
Junior II. Tíztánc (72): Urbán István és Urbán Lilla, Kozák László és Juhász Dóra
Junior I. Latin (89): Hartlein Ákos és Fekete Gréta Éva, Serényi Barnabás Áron és Varga Liza
Junior I. Standard (73): Hartlein Ákos és Fekete Gréta Éva
Junior I. Tíztánc (67): Hartlein Ákos és Fekete Gréta Éva
Gyerek II. Latin (70): Annus László és Bényi Kamilla Hanna, Juhász Gábor Krisztián és Kocsis Johanna
Gyerek II. Standard (63): Annus László és Bényi Kamilla Hanna, Juhász Gábor Krisztián és Kocsis Johanna
Gyerek II. Nyolctánc (63): Annus László és Bényi Kamilla Hanna, Juhász Gábor Krisztián és Kocsis Johanna
Senior I. Latin (61): Szánthó Péter és Juhász-Szánthó Szilvia
Senior I. Standard (116): Baolgh Csongor és Szabó Anita, Kemény Tamás és Princz Nóra
Senior II. Latin (84): Kiss Mihály és Farkas Mónika, Berta Mihály és Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi
Senior III. Standard (235): Berta Mihály és Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi
Profi Latin Super Grand Prix (54): Kovács Gergely és Dudás Ágnes, Hancz Patrik és Hancz Bianka, Süttő Roland és Tombácz Anikó
Felnőtt A Latin (149): Bencsik Gergő és Sándor Szilvia, Nagy Márk és Marschall Olívia Zita
Felnőtt A Standard (100): Nagy Márk és Marschall Olívia Zita, Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra
Senior I. A Standard (22): Kemény Tamás és Princz Nóra

Boogie-Woogie World Masters (37): Schmidt Gábor és Schmidt-Vachtler Erzsébet

(Forrás: GOC)