Elődöntő a Junior II. Standard világbajnokságon

A moldáv fővárosban rendezték meg a Junior II. Standard világbajnokságot, amelyen a korosztályos magyar bajnok Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra és a bajnoki ezüstérmes Nagy Márk, Vörös Liza páros képviselte a magyar színeket.
A 63 fős mezőnyben a Szalai, Balla kettős az első fordulóból egyenes ágon bejutott a legjobb 48 közé, míg a Nagy, Vörös duónak egyetlen x-en múlt, hogy a redance-ben is táncolnia kellett. A redance során a második legtöbb x-et kapták, így ők is táncolhattak a második körben. A Szalai, Balla páros bejutott az elődöntőbe ebből a körből, míg Nagy Márk és Vörös Liza számára itt véget ért a világbajnokság, a 43-45. helyen végeztek holtversenyben egy szlovén és egy norvég párral.
Az elődöntő Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra számára a végállomást jelentette, egy azeri párral holtversenyben a 16-17. helyet szerezték meg, - a 13. helytől három x-re voltak - ezzel egy helyet javítottak a tavalyi eredményükhöz képest.
A fotót köszönük Püspöki Dávidnak!
(Forrás: WDSF)