Gyászhír: Elhunyt Somkuti Annamária

"Őszinte fájdalommal tájékoztatunk minden sportbarátot, hogy a Magyar TáncSport Szakszövetség korábbi elnöke, Somkuti Annamária súlyos betegségben 2014. június 15-én elhunyt.

Somkuti Annamária több mint ötven évet töltött el a táncsportban, először versenyzőként, majd edzőként, pontozóbíróként és sportvezetőként dolgozott sportágunkért. Részt vett a Magyar TáncSport Szakszövetség megalapításában, több mint harminc évet tevékenykedett pontozóbíróként, és a 90-es években az elsők között kapta meg a WDSF nemzetközi pontozóbírói engedélyét, azóta is folyamatosan részt vett a hazai és nemzetközi táncsport életben.

Korábbi szövetségi tisztségeit követően sorozatban háromszor választották meg az MTáSZ elnökének, 2005-től nyolc éven keresztül vezette a Magyar TáncSport Szakszövetséget.

Megalakulása óta részt vállalt a Nemzeti Sportszövetség munkájában, először a felügyelő bizottság tagjaként, majd később elnökségi tagként segítette az NSSZ működését.

Szakmai munkája elismeréseként 2008-ban az év sportvezetője kategóriában Schmitt Pál (MOB) és Studniczky Ferenc (jégkorong) mellett megkapta a Nemzeti Sportszövetség kitüntetését, majd a Magyar Olimpiai Bizottság átalakulását követően a MOB Nem olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozat elnökségében és a MOB Nők a Sportban Bizottságában kapott tisztséget.

A Magyar TáncSport Szakszövetség Somkuti Annamáriát saját halottjának tekinti, a temetés részleteiről hamarosan újabb közleményben adunk tájékoztatást.

A Magyar TáncSport Szakszövetség elnöksége és dolgozói nevében:

Sági István
elnök"

Emlékét örökre megőrizzük. Nyugodjon békében!

Somkuti Annamária temetése 2014. július 10-én 13.15-kor lesz az Óbudai temető Főnix termében. (Budapest, III. ker, Bécsi út 365-371.)