Latin Grand Slam 6. hely Bukarestben

Romániában, Bukarestben rendezték meg az idei WDSF Grand Slam-sorozat első versenyét, amelyen hét magyar páros is indult. A Silvestri, Váradi páros révén egy döntős helyezésnek örülhettünk.

A Latin Grand Slamen a 84 fős mezőnyben öt magyar páros lépett parkettre. Andrea Silvestri és Váradi Martina - a tavalyi sorozatát folytatva - bejutott a döntőbe és a 6. helyet szerezte meg mindössze 163 ezred ponttal a francia Schmitt, Salikhova duó mögött. A tizenegyszeres magyar bajnok kettős a cha-cha-chában és a jive-ban az ötödik legmagasabb pontszámot kapta, a sambában és a rumbában csak néhány ezreddel kaptak többet a franciák, a legnagyobb különbség a pontszámok között a paso doble során volt, ez 416 ezred pontot jelentett a franciák javára. Két párosunk a második fordulóban fejezte be a szereplését - mindketten az első Grand Slam versenyükön indultak -: Hidi Balázs és Kis Violetta a 29., Miha Zerjav és Karcagi Laura a 31-34. helyen végzett. Andrei Petcu és Barna Nicole Vanessza az 56., Urbán Tamás és Juhász Dóra a 65-67. helyen zárt az első fordulóban. 

A Standard Grand Slam 83 fős mezőnyében két magyar páros volt, Bencze István és Prozlik Anna a második fordulóig jutott, a 45-46. helyen végeztek egy olasz párossal holtversenyben, Fodor Norbert Csanád és Vaszi Réka Beáta az első fordulóban búcsúzva a 49. lett.

Az Ifjúsági Latin Openen 44 páros indult, Andrei Petcu és Barna Nicole Vanessza a döntőről éppen lemaradva a 7. helyet szerezte meg.

Latin Grand Slam (84 induló):
1. Armen Tsaturyan, Svetlana Gudyno (Oroszország) 195.039
2. Marius-Andrei Balan, Khrystyna Moshenska (Németország) 193.917
3. Timur Imametdinov, Nina Bezzubova (Németország) 190.871
4. Andrey Gusev, Vera Bondareva (Oroszország) 187.709
5. Charles-Guillaume Schmitt, Elena Salikhova (Franciaország) 183.374
6. Andrea Silvestri, Váradi Martina (Magyarország) 183.209

Standard Grand Slam (83):
1. Evaldas Sodeika, Ieva Zukauskaite (Litvánia) 195.086
2. Francesco Galuppo, Debora Pacini (Olaszország) 191.540
3. Evgeny Moshenin, Dana Spitsyna (Oroszország) 188.333
4. Alexey Glukhov, Anastasia Glazunova (Oroszország) 185.500
5. Vaidotas Lacitis, Veronika Golodneva (Litvánia) 184.835
6. Evgeny Nikitin, Anastasia Miliutina (Oroszország) 180.163

(Forrás: WDSF)