WDSF Openek: érmek Csehországból

A hétvégén több WDSF Open versenyt rendeztek, magyar párosok Csehországban és Ukrajnában léptek parkettre. Két ezüst és egy bronzérem mellett döntős és középdöntős helyezések is születtek. Brno-ban a junior és gyerek korosztály DSE (Dance Sport Europe) versenyen vehetett részt, itt egy ezüstérem jutott a fiatal magyar táncosoknak.
Csehországban, Brno-ban a Latin World Open 81 fős mezőnyében négy magyar páros indult, Suti András Zsolt és Tóth Katalin a 27-30., Aleks Valente és Tolnai Krisztina a 36-38., Király Márk és Horváth Zsófia a 44-45., Petrenkó Tamás és Zsila Andrea az 58-60. helyen végzett.
A Standard World Open 80 fős mezőnyében Szabó Noel Marcell és Mártha Mercédesz Laura a 37., Petar Marjanovic és Fazekas Fanni a 43-45. helyen zárt.
Az Ifjúsági Latin Openen az 55 fős mezőnyben Novák István és Sebesi Daniella a középdöntőig jutott, egy szlovák párossal holtversenyben a 8-9. helyet szerezték meg.
Az Ifjúsági Standard Openen a 44 fős mezőnyben Szalai Dénes és Balla Petra bejutott a döntőbe és bronzérmet szerzett egy moldáv és egy litván páros mögött. Kovács-Kalic Károly Péter és Farkas Liliána az elődöntőről éppen lemaradva a 27. helyen zárt.
A Senior I. Latin Openen 13 páros indult, közülük három volt magyar, ketten a döntőbe is bejutottak. Szánthó Péter és Juhász-Szánthó Szilvia ezüstérmet szerzett egy német kettős mögött, Tímár Attila és Szalontai Kata a 4. helyen végzett. Szöllősi Jenő és Darvasi Gabriella a döntőről éppen lemaradva a 7. helyen zárt.
A Senior III. Standard Openen a 40 fős mezőnyben Kránicz József és Dobó Erika bejutott a döntőbe és ezüstérmet szerzett egy német páros mögött.
A Senior IV. Standard Open 16 fős mezőnyében Králik János és Králik Jánosné a 16. lett.
A DSE Junior II. Latin versenyben Urbán István és Urbán Lilla a döntőben a 4. helyet szerezte meg. Hartlein Ákos és Farkas Gréta Éva a középdöntőben a 11., Lehóczki Zsolt és Oláh Csillag az elődöntőben a 23-24. helyen végzett.
A DSE Junior II. Standard versenyben a 32 fős mezőnyben Urbán István és Urbán Lilla döntőbe jutott és ezüstérmet szerzett egy cseh duó mögött. Kovács-Kalic Károly Péter és Farkas Liliána a középdöntőben a 12., Hartlein Ákos és Farkas Gréta Éva az elődöntőben a 14. helyen zárt.
Ukrajnában az Ifjúsági Latin Openen a 35 fős mezőnyben Nagy Márk és Unger Fanni bejutott a középdöntőbe és a 8. helyet szerezte meg. Az International Latin Openen 54 páros indult, a Nagy, Unger kettős a 32. helyen zárt.
Az Ifjúsági Standard Openen a 32 fős mezőnyben Nagy Márk és Unger Fanni bejutott a középdöntőbe és a 10. helyet szerezte meg. Az International Standard Open 49 fős mezőnyében a Nagy, Unger kettős a 35-36. helyen végzett holtversenyben egy ukrán párossal.
Csehországban Szűcs Simon, Ukrajnában Sándor Judit pontozott.
(Forrás: WDSF)