DWTS: Hegyes Bertalan és Gelencsér Tímea nyerte az első évadot

A Dancing With The Stars döntőjében négy páros lépett parkettre a győzelemért, ezen az estén csak a nézői szavazatok számítottak, a zsűri értékelt, de nem pontozott. Három fordulós, kiesés küzdelem után Hegyes Bertalan és Gelencsér Tímea szerezte meg a győztesnek járó trófeát. Ezen az estén a kiesett versenyzők is visszatértek egy tánc erejéig, valamint táncra perdült a zsűri is.

Az első fordulóban - amely az Akkor és Most alcímet kapta - a négy páros: Győrfi Dániel és Stana Alexandra, Hegyes Bertalan és Gelencsér Tímea, Köcse György és Pásztor Anna, valamint Andrei Mangra és Gabriela Spanic az első adásban bemutatott táncával léphetett újra parkettre. A négy páros közül Győrfi Dániel és Stana Alexandra kapta a legkevesebb szavazatot, így számukra itt véget ért a verseny.

A második fordulóban a versenyben lévő három duótól azt a táncot láthatta a közönség, amelyet a zsűri szeretett volna újra látni, így a Köcse, Pásztor kettős a kortárs produkcióját, a Hegyes, Gelencsér páros a Paso Doblét, míg a Mangra, Spanic kettős a Quickstepet mutatta be. A nézői szavazatok alapján - talán elég nagy meglepetésre - Köcse György és Pásztor Anna számára ért véget a verseny ezzel a tánccal.

A mindent eldöntő utolsó tánc mindkét párostól egy Bécsi keringő volt, a nézők Hegyes Bertalan és Gelencsér Tímea mellé tették le a voksukat, így ők lettek az első győztesei a Dancing With The Stars showműsornak Magyarországon.

A táncok visszanézhető ide kattintva.

Ezúton szeretnénk gratulálni valamennyi, a tízhetes műsorban a parketten és a háttérben résztvevő táncosnak! Köszönet a sok belefektetett munkáért, hogy ez a show így létrejöhetett!