Gyászolnak a magyar zumbások

sinkó tamás

Felfoghatatlan: elhunyt a magyarországi zumba egyik legismertebb oktatója, a korábbi versenytáncos Sinkó Tamás. Családjával a horvát tengerparton nyaralt, ahonnan már soha nem térhet haza.

Sinkó Tamás az első zumbaoktatók között volt Magyarországon. Az elmúlt években ezrek ismerhették meg általa a zumbát országszerte kisebb-nagyobb rendezvényeken. Derűs, energikus személyisége mindenkit magával ragadott. Az volt a célja, hogy minél több emberhez eljusson ez a mozgásforma, hogy az emberek jobba érezzék magukat testileg-lelkileg. Oktatott és rendezvényeket, képzéseket szervezett. Feleségével és két gyermekével Egerben élt.

Alig több mint egy éve találkoztam először Sinkó Tomival egy zumbaórán. Magával ragadó volt a lendülete, ahogyan végigtáncolta a koreográfiákat. Nála az ember az utolsó utáni erőtartalékait is mozgósította úgy, hogy ez egyáltalán nem okozott nehézséget. Amikor cikket írtam a zumbáról készségesen segített. Azután több rendezvényen is találkoztunk, mindig körüllengte a jókedv és az energia. Szívvel-lélekkel zumbázott, talán ezért is volt olyan nagy sikere az óráinak. Az egyik legjobb zumbaoktató volt akivel találkoztam, és emellett nagyszerű embernek ismertem meg. Kedves, udvarias és közvetlen volt és tele volt energiával.

Nehéz elhinni, hogy múltidőben kell írni róla. Hogy már nincs közöttünk. Fiatalon távozott közülünk, de emléke örökké élni fog.

Emlékszel Tamás, megbeszéltük még tavaly, hogy csinálok veled egy interjút, mert kiderült számomra, hogy nagyon érdekes életutat jártál be, szerettem volna, ha mások is megismerik az életedet. Emlékszem milyen büszkén meséltél a feleségedről és a gyerekeidről. És meséltél a céljaidról, a terveidről. Már nem fogunk találkozni itt a Földön, már nem készülhet el ez az interjú. Te már az angyalokkal táncolsz és zumbázol... Számunkra csak az emlékek és az érthetetlen maradt: Miért a jók mennek el?

Tamás nyugodj békében!