Három aranyérem a Világtáncfesztivál második napján

Az V. Világtáncfesztivál második versenynapján az öt kategóriából hármat magyar párosok nyertek meg, emellett egy bronzérem is jutott a mieinknek a budapesti Bálnában rendezett WDSF Openen. A két nap során  mind a 12 számban volt legalább egy magyar döntős, érmet mindössze a Latin Rising Star versenyben nem szereztünk.

Az Ifjúsági Standard Open 14 fős mezőnyében négy magyar páros jutott döntőbe, közülük Sorin Neagu és Elek Réka állhatott fel a dobogóra, a páros a szombati felnőtt Standard Open után itt is a legjobbnak bizonyult, aranyérem került a nyakukba. Rónyai Zoltán és Farkas Boglárka a 4., Szabó-Hornos Norbert és Vasas Viktória az 5., míg a junior korú Szalai Dénes és Balla Petra a 6. helyen végzett. 

A Senior I. Standard Open 13 indulójából hárman képviselték a magyar színeket, és ketten döntőbe jutottak. A kategória jövő heti világbajnokságára készülő Kemény Tamás és Princz Nóra megnyerte a versenyt, Horti Árpád és Fekete Krisztina a 6. helyet szerezte meg.

A Senior II. Standard Open 20 fős mezőnyében a három magyar induló közül Csiszár Ferenc és Debreczeni Tünde bejutott a döntőbe és aranyérmet szerzett. A páros első WDSF-versenyét nyerte meg.

A Latin Rising Star 21 fős mezőnyében Forgách György és Sipos Viktória érte el a legjobb magyar eredményt, bejutottak a döntőbe és az 5. helyen végeztek.

A verseny rendezője, Zsámboki Marcell elmondta, nagyon örül annak, hogy az elsők között rendezhetett World Open versenyt Magyarországon. Kicsit izgult ugyan, hogy a German Open után két héttel eljönnek-e a jó párok Budapestre, de szerencsére a junior kategóriától a seniorokig mindenhol rangos mezőny gyűlt össze. A Latin World Openen a magyar bajnok mellett a legjobb román, észt és szlovák páros is parkettre lépett, szombaton este teltház volt, minden jegy elkelt, remek volt a hangulat is a Világtáncfesztiválnak először otthont adó Bálnában. Egy év szünet után volt idén ismét Világtáncfesztivál - az ötödik - és Zsámboki Marcell abban bízik, hogy jövőre megrendezheti a hatodikat is, talán ismét a Bálnában, de lehet, hogy a titkos álmaiban szereplő helyszínen.

ifjúsági standard open

Ifjúsági Standard Open (14 induló):
1. Sorin Andrei Neagu, Elek Réka (Magyarország)
2. Temesvári Bálint Máté, Paula Hude (Horvátország)
3. Roman Pecha, Katerina Srostlikova (Csehország)
4. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka (Magyarország)
5. Szabó-Hornos Norbert, Vasas Viktória (Magyarország)
6. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra (Magyarország)
...
7. Balga Kristóf, Molnár Renáta (Magyarország)
8. Szabó Noel, Bondár Dóra (Magyarország)
10-11. Gedovics Balázs, Tóth Emília (Magyarország)
10-11. Czuczi Patrik, Késmárki Vanessza (Magyarország)
12. Kiss Olivér, Laskovics Réka (Magyarország)
14. Mölcs Martin, Csukovits Fatima (Magyarország)

senior I. standard open

Senior I. Standard Open (13):
1. Kemeny Tamás, Princz Nóra (Magyarország)
2. Roman Vseticka, Martina Jalovecka (Csehország)
3. Philipp Kaufmann, Sandra Kaufmann (Ausztria)
4. Michael Boltz, Veronika Boltz (Ausztria)
5. Vasyl Porokhovskyy, Olga Baltrunas (Ukrajna)
6. Horti Árpád, Fekete Krisztina (Magyarország)
...
7. Orosz László, Király Marianna (Magyarország)

senior II. standard open

Senior II. Standard Open (20):
1. Csiszár Ferenc, Debreczeni Tünde (Magyarország)
2. Salvatore Imbellone, Loredana De Zio (Olaszország)
3. Emil Gajda, Dorota Gajda (Lengyelország)
4. Michael Schuetz, Petra Schuetz (Ausztria)
5. Jaroslav Zeman, Petra Zemanova (Csehország)
6. Albert Rommel, Andrea Rommel (Németország)
...
9. Szabó Zsolt Mihály, Ónodi-Szabó Valéria (Magyarország)
20. Bánfi Antal, Bellágh Mária (Magyarország)

senior III. standard open

Senior III. Standard Open (15):
1. Valter Miccoli, Marinella Giammarino (Olaszország)
2. Emilio Villodres, Montserrat Estall (Spanyolország)
3. Kránicz József, Dobó Erika (Magyarország)
4. Peter Gleiszner, Sabine Zwick (Ausztria)
5. Sebastiano Festa, Maria Trabocchi (Olaszország)
6. Jan Hon, Jaroslava Honova (Csehország)
...
15. Bánfi Antal, Bellágh Mária (Magyarország)

latin rising star

Rising Star Latin (21):
1. Marek Kypus, Katarzyna Niedobova (Csehország)
2. Gokhan Zorluoglu, Elmira Apanasova (Törökország)
3. Tomas Baka, Orsolya Farkasova (Szlovákia)
4. Jüttner András, Renata Smidova (Ausztria)
5. Forgách György, Sipos Viktória (Magyarország)
6. Marian Michna, Karolina Vesela (Csehország)
...
7. Király Márk, Lissák Laura (Magyarország)
9. Balázs Márk, Keresztszegi Ramóna Maja (Magyarország)
10. Gombkötő Balázs, Elekes Helga (Magyarország)
13. Farkas Ádám, Laskovics Petra (Magyarország)
14. Karikó-Tóth Tamás, Száraz Evelyn (Magyarország)
15. Katona András, Palásti Sára (Magyarország)
16. Márki Norbert, Balogh Nikolett Evelin (Magyarország)
17. Telek Máté, Horváth Orsolya (Magyarország)
18. Gedovics Balázs, Tóth Emília (Magyarország)
19. Kotymán Arnold, Muzsai Anna (Magyarország)
20. Szántó Károly Attila, Szakál Evelin Noémi (Magyarország)
21. Fóra Kamilló, Lévai Doroti (Magyarország)