Hidi Balázs és Szőke Zsuzsanna: örülünk a 7. helynek

Remek eredményt ért el a hétvégén a kétszeres ifjúsági latin magyar bajnok Spanyolországban. Hidi Balázs és Szőke Zsuzsanna az Ifjúsági Latin Európa-bajnokságon az előkelő 7. helyet szerezte meg. A két fiatal táncost telefonon értük el a verseny után három nappal.

- Először is gratulálok a kiváló eredményhez! Milyen volt a verseny, hogy éreztétek magatokat?
Zsuzsi: Az elején még kevés néző volt, aztán a megnyitó után már többen voltak és akkor már voltak fények is, ami igazán hangulatossá tette a versenyt. Az első körben még nem volt az igazi a táncunk, de aztán bemelegedtünk és egyre jobbak lettünk. Az elődöntőben voltunk a legjobbak szerintem.
Balázs: Az elődöntőben táncoltunk a legjobban, az első kör valóban nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna. Összességében nagyon jó verseny volt, jók voltak a körülmények.

hidi balázs, szőke zsuzsanna
- Tavaly szoros versenyben maradtatok le a középdöntőről, most mit éreztetek, amikor kiderült, hogy ott vagytok a legjobb 13-ban?
Zsuzsi: Nagyon nagy teher esett le a vállunkról. Mindenképpen szerettünk volna ott lenni a középdöntőben és nagyon örültünk annak, hogy sikerült teljesíteni ezt a célt.
Balázs: Nehéz leírni azt az érzést. Talán a felszabadultsághoz lehet hasonlítani.

- Kint volt veletek Lajtai Beatrix, Sándor Zoltán pedig pontozott. Ez mennyit segített nektek?
Zsuzsi: Nagyon jó, hogy volt magyar pontozó, ez mindig jól jön egy versenyen. Trixi mentálisan sokat segített a nap folyamán. Amikor bejutottunk a középdöntőbe, akkor Trixi és a temesvári edzőnk, Horia (Horia Preda) is azt mondta, hogy mostmár táncoljunk ki magunkból mindent. A középdöntő az már tényleg egy felszabadult örömtánc volt. Beszéltünk a verseny közben Andreával és Tinával (Andrea Silvestri és Váradi Martina hatszoros latin magyar bajnokok), akikkel sokat készülünk a versenyekre, ez is pozitívan hatott ránk.
Balázs: Körről-körre jöttek oda az edzőink és segítettek, hogy min kell változtatni, hogy még jobbak legyünk, nagyon jó hogy ott voltak.

- Mi volt az első gondolatotok a 7. hely láttán?
Zsuzsi: El sem hittem, hogy hetedikek lettünk, többször is megnéztem, hogy jól látom-e. Nagyon-nagyon boldogok voltunk. Akkor nem is gondoltunk arra, hogy egy hellyel maradtunk le a döntőről, nem is tudtuk, hogy ennyire közel voltunk hozzá. (2 x-en múlt a döntőbe jutás - a szerk.) De tényleg nagyon örülünk ennek az eredménynek.
Balázs: Én nem mertem odamenni és megnézni az eredményt. Gondoltam rá, hogy jó lenne döntőbe lenni, és reméltem, hogy nem a 12. vagy a 13. helyen végeztünk. Természetesen nagyon örülök ennek az eredménynek és az edzőink is nagyon boldogok voltak.

- Az ifi latin világbajnokság egy fél év múlva, október végén lesz Moszkvában. Van már célotok a viágbajnokságra?
Zsuzsi: Szeretnénk döntőbe jutni a világbajnokságon. Mivel nincs igazán erős tengerentúli páros ezért úgy gondolom, hogy van rá esélyünk, hogy ezt a célt is teljesítsük. Persze keményen kell dolgozni a következő hónapokban, de mi mindent megteszünk majd azért, hogy ott legyünk a legjobbak között.
Balázs: A világbajnokságon a döntő a cél, nem kérdés, hogy mindent megteszünk azért, hogy ezt elérjük és a legjobbat hozzuk ki magunkból. Sok versenyünk lesz addig itthon és külföldön is, többek között megyünk augusztusban a German Openre, ahol általában mindenki ott van, aki számít. Egy világbajnoki döntő a jövőre nézve is jól jönne, az biztos, hogy rajtunk nem fog múlni.

Szőke Zsuzsanna a napokban ünnepelte a születésnapját, - ezúton is kívánunk neki utólag nagyon sok boldog születésnapot -, Hidi Balázsé pedig októberben lesz, abban a hónapban, amikor a világbajnokság van. Lehet ez egy jó jel?

 

Hidi Balázs és Szőke Zsuzsanna Cha-cha-cha a 2. fordulóban: