Műkorcsolya Eb: 6. és 11. hely párosban

Észtországban a Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság második versenynapján a párosoknál bajnkot avattak, míg a nők a rövidprogramjukat mutatták be Tallinnban. Magyar szempontból igen jól sikerült ez a versenynap.

A Párosok versenyében 16 duó mutathatta be a kűrjét, Maria Pavlova és Nagy Balázs hatodikként lépett jégre. A páros hasonlóan szépen korcsolyázott, mint a szerdai rövidprogramban, kisebb hibák voltak ugyan, de összességében jól sikerült a kűr. Eddigi legjobb kűr és összetett pontszámukat közel tíz ponttal megjavították, így megtartották a 11. helyüket az első kontinensviadalukon. Ioulia Chtchetinina és Magyar Márk a harmadik csoportban másodikként korcsolyázott ki a jégre, ők a program elején az ugráskombinációban hibáztak, utána azonban minden elemük jól sikerült, ezzel pedig az eddigi legjobb kűr pontszámuktól alig elmaradva a kűrben a hetedik legjobbak lettek, összesítésben pedig előre léptek a hatodik helyre, ami közös pályafutásuk legjobb eredménye.
A dobogón nem történt változás a rövidprogramhoz képest, a világbajnoki címvédő Anastasia Mishina és Aleksandr Galliamov mostmár Európa-bajnoknak is mondhatja magát, mögöttük a korábbi kétszeres Európa-bajnok Evgenia Tarasova és Vladimir Morozov lett az ezüstérmes, míg az előző kontinensviadal győztese Aleksandra Boikova és Dmitrii Kozlovskii a bronzérmet vihette haza az észt fővárosból.

A Nőknél 36 versenyző mutatta be a rövidporgramját és közülük a legjobb 24 lehet ott a szombati kűrben és nagy örömünkre ott lesz a 17 éves Schermann Regina is. A fiatal magyar versenyző tizenegyedikként korcsolyázott, a dupla Axelből kétlábas volt az érkezése, ezután viszont minden elemet jól megcsinált, így eddigi legjobb pontszámát kapta a rövidprogramjára és bizakodhattunk, hogy ez talán elég lesz a 24-be kerülésre. A következő csoportban többen is hibáztak, így biztossá vált, hogy a magyar korcsolyázó ott lehet a szombati versenyben, végül a 22. hely lett az övé, innen várja a folytatást. Az élen meglepetésre nem a három orosz versenyző áll, Kamila Valieva ugyan toronymagasan vezet, de mögötte a belga Loena Hendrickx a második, a tripla Axelt elhibázó Alexandra Trusova a harmadik, míg a kombinációt rontó, világbajnoki címvédő Anna Shcherbakova csak a negyedik.

Pénteken bemutatkoznak a jégtáncosok is, a magyar színeket képviselő Mariia Ignateva és Danijil Leonyidovics Szemko magyar idő szerint fél kettő előtt három perccel mutatja be a rövidtáncát. Este a Férfiaknál osztanak érmeket, itt már nem lesz magyar érdekeltség.

Párosok (21 induló):
1. Anastasia Mishina, Aleksandr Galliamov (Oroszország) 239.82
2. Evgenia Tarasova, Vladimir Morozov (Oroszország) 236.43
3. Aleksandra Boikova, Dmitrii Kozlovskii (Oroszország) 227.23
4. Karina Safina, Luka Berulava (Grúzia) 184.05
5. Rebecca Ghilardi, Filippo Ambrosini (Olaszország) 178.90
6. Ioulia Chtchetinina, Magyar Márk (Magyarország) 171.03
...
11. Maria Pavlova, Nagy Balázs (Magyarország) 161.32

Nők (36):
1. Kamila Valieva (Oroszország) 90.45
2. Loena Hendrickx (Belgium) 76.25
3. Alexandra Trusova (Oroszország) 75.13
4. Anna Shcherbakova (Oroszország) 69.05
5. Ekaterina Kurakova (Lengyelország) 67.47
6. Anastasiia Gubanova (Grúzia) 67.02
...
22. Schermann Regina (Magyarország) 54.43

(Forrás: ISU)