Műkorcsolya Eb: 7. és 11. helyről várják a folytatást a párosaink

Észtországban, Tallinnban rendezik meg a Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságot, amely szerdától vasárnapig tart. Az első versenynapon a férfiak és a párosok mutatták be a rövidprogramjukat, mindkét számban volt magyar induló. A párosok között remekül a magyarok.

A Párosoknál 21 kettős lépett jégre, közülük kettő is a magyar színeket képviselte. Évtizedek óta nem volt magyar páros, az elmúlt években Magyar Márk különböző partnerekkel igyekezett a nagy elődök nyomdokaiba lépni, az akutális partnerével igen sikeresen teszi mindezt. A két évvel ezelőtti európa-bajnoki tizedik helyüknek köszönhetően idén már két magyar páros lehetett a mezőnyben: Ioulia Chtchetinina és Magyar Márk mellett bemutatkozhatott Maria Pavlova és Nagy Balázs is az észt fővárosban. A Pavlova, Nagy duó kilencedikként mutatta be rövidprogramját, igen csak jól - pedig csak tavaly kezdtek el együtt korcsolyázni - megjavították eddigi legjobb pontszámukat, így egy pillanatra sem kellett izgulniuk, hogy ott lesznek-e a kűrben csütörtök este, a 11. helyről várják a folytatást. A Chtchetinina, Magyar páros programja is elég jól sikerült, ők a hetedik helyről várják a csütörtök esti kűrt, bosszúsak legfeljebb csak azért lehetnek, ha Márk nem rontja el a szóló tripla ugrást, a Toe-loopot, akkor akár a negyedik helyen is állhatnának. A verseny elég szoros a negyedik és a tizenhatodik hely között, alig tíz pont a különbség, itt még bármi megtörténhet, egy jó kűrrel sokat lehet előre lépni, de nagy rontás sokba is kerülhet. Az első három helyen az oroszok állnak elég meggyőző előnnyel, az ő kvalitásaikat ismerve nehéz elképzelni, hogy bárki odaférjen a dobogóra rajtuk kívül.

A Férfiaknál 33 korcsolyázó mutatta be a rövidprogramját, köztük a második kontinesviadalán szereplő Csernoch András is. A magyar korcsolyázó a negyedik jégrelépő volt a délelőtt folyamán, sajnos az ugrásai nem sikerültek jól, a kombinációban el is esett, így hiába értékelték a többi elemét hármas-négyes erősségűre ez kevés volt ahhoz, hogy ott legyen a legjobb 24 között a folytatásban, a 32. helyen zárt. A továbbjutáshoz több mint tíz ponttal többet kellett volna kapnia, az egyéni legjobbját is közel hét ponttal kellett volna megjavítania. A rövidprogram után a három orosz versenyző kibérelte a dobogót, a verseny szoros a fiatal tehetségek között, mindössze néhány tized választja el őket egymástól. Kérdés, hogy a  mögöttük néhány pont lemaradással álló grúz, olasz és lett versenyző esetleg megelőzheti-e őket a kűrben - a többiek elég messze vannak -, vagy itt is elvihetik mind a három érmet, ahogyan az a párosoknál és a nőknél is várható.

Csütörtökön a női rövidprogrammal folytatódik a verseny, itt Schermann Regináért szoríthatunk - magyar idő szerint 12:10-kor szólítják a jégre -, szüksége lesz a szurkolásra hiszen 36 versenyző indul harcba a 24 továbbjutó helyért. Este pedig jönnek a párosok Nagy Balázsék hét óra előtt néhány perccel, míg Magyar Márkék háromnegyed nyolc után mutatják be a kűrt.

Páros (21 induló):
1. Anastasia Mishina, Aleksandr Galliamov (Oroszország) 82.36
2. Evgenia Tarasova, Vladimir Morozov (Oroszország) 81.58
3. Aleksandra Boikova, Dmitrii Kozlovskii (Oroszország) 76.26
4. Rebecca Ghilardi, Filippo Ambrosini (Olaszország) 62.76
5. Minerva Fabienne Hase, Nolan Seegert (Németország) 62.21
6. Karina Safina, Luka Berulava (Grúzia) 61.93
7. Ioulia Chtchetinina, Magyar Márk (Magyarország) 60.96
...
11. Maria Pavlova, Nagy Balázs (Magyarország) 56.24

Férfiak (33):
1. Andrei Mozalev (Oroszország) 99.76
2. Mark Kondratiuk (Oroszország) 99.06
3. Evgeni Semenenko (Oroszország) 99.04
4. Morisi Kvitelashvili (Grúzia) 92.76
5. Daniel Grassl (Olaszország) 91.75
6. Deniss Vasiljevs (Lettország) 90.24
...
32. Csernoch András (Magyarország) 54.88

(Forrás: ISU)