Pályázz a Mol Tehetségtámogató programjára!

2014. március 31-éig lehet pályázatot beadni a Mol Tehetségtámogató program Sport kategóriába az Új Európa Alapítványon keresztül.

A Mol Tehetségtámogató Program Sport kategóriájában olyan fiatal, 10-18 év közötti magyarországi általános és középiskolában tanuló sportolókat támogatnak, akik jó eredményeket értek el, már bizonyították tehetségüket országos vagy nemzetközi versenyeken, továbblépésükhöz azonban anyagi segítségre van szükségük. 

A pályázat keretében a sportolók eszközvásárláshoz vagy útiköltségeikhez igényelhetnek támogatást. A pályázatokat szakértő zsűri értékeli, a végső döntést az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozza meg 2014. május végéig. A pályázat elbírálásánál az eddig elért eredményeket valamint a rászorultságot veszik figyelembe.

2013-ban összesen 119 fiatalt támogatott a Mol anyagilag 25 millió forint értékben. Köztük volt a Hegyes Bertalan és Kis Violetta versenytáncos pár is, akik többszörös magyar bajnokok tíztáncban, valamint többek között támogatták Sztankovics Anna úszó londoni olimpikont, Rapport Richárdot, a jelenlegi legjobb magyar ifjúsági sakkozót és Valkusz Máté teniszezőt, aki tavaly megnyerte a Nike Junior Világdöntőt.

A MOL továbbra is segíti a 18. életévüket már betöltött, de eredményes sportpályafutást folytató korábbi pályázóit a Tehetségtámogató Klasszis program keretében. Ebben a kategóriában 2013-ban 14 fiatal sportoló nyert el támogatást összesen további 4 millió forint összegben.

További információ és a pályázati űrlap, valamint a mellékletek megtalálhatóak az Új Európa Alapítvány honlapján.

(Forrás: www. ujeuropaalapitvany.hu)

Címkék: