Tánc a Balaton partján

2020. szeptember 10. és 12. között három napra Keszthely lesz a Balaton tánc fővárosa, ettől az évtől TáncPart néven rendezik meg a hagyományos nyári fesztivált amelynek négy előadására várják a nézőket.

Szeptemberben - immár hagyományosan - három napra Keszthely lesz a Balaton tánc fővárosa. A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Kongresszusi Központ és Színház 2020. szeptember 10-12. között rendezi meg nyári fesztiválját, amely idén új nevet kap, és TáncPart néven várja a Balaton parti város nézőit. A fesztivál programjában négy olyan előadás látható, amely a Nemzeti Táncszínházban minden alkalommal nagy sikert arat. A rendezvény célja, hogy a balatoni régióban élőknek, pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét.

Ahogy azt már keszthelyi közönség megszokhatta, ebben az évben is három nagy táncegyüttes, a Szegedi Kortárs Balett és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Bozsik Yvette Társulat produkcióit láthatják, illetve Horváth Judit, a társulat gyerekelőadásairól készített fotóiból nyílik tárlat. - nyilatkozta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.

táncpart

A TáncPart elmaradhatatlan része Lakatos János Nívódíjas koreográfus és táncpedagógus hihetetlenül szórakoztató prezentációja, a Táncoló filmkockák, amit ezúttal a Főtéren, díjmentesen tekinthetnek meg az érdeklődők. A másfél órás tánc- és kultúrtörténeti kalandozáson bepillantunk a 80-as évek kedvenc táncfilmjeinek kulisszatitkaiba. A gyerekek sem maradnak program nélkül, a Bozsik Yvette Társulat a Magyar népmesék című, humorral és furfanggal átszőtt előadását hozza el a gyermekközönség számára. A Szegedi Kortárs Balett a Coppélia | Koncert tangóharmonikára és zenekarra című előadását mutatja be, míg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Bonchida háromszor című műsorukkal kedveskednek a közönségnek. Végül, a már hagyományosnak számító táncházban Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, kiváló művész és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai a Főtéren mutatják meg a néptánc alapjait, ahova szeretettel várják a táncos kedvű érdeklődőket.

 

TáncPart - Keszthely

2020. szeptember 10-12.

 

Dátum

 

Előadás időpontja

 

 

2020. szeptember 10. csütörtök,
11.00 és 14.00

Balaton Színház – Színházterem

 

Magyar népmesék

Bozsik Yvette Társulat

2020. szeptember 11. péntek,

19.00

Balaton Színház – Színházterem

 

Coppélia | Koncert tangóharmonikára és zenekarra

Szegedi Kortárs Balett

 

2020. szeptember 11. péntek

21.00

Főtér

 

Táncoló filmkockák

Az őrült 80-as évek

Lakatos János előadása

Díjmentes program

 

2020. szeptember 12. szombat,

17.30

Főtér

 

Táncház a Fő téren

Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Díjmentes program

 

2020. szeptember 12. szombat,

19.00

Balaton Színház – Színházterem

 

Élő Tánc-Archívum

Bonchida háromszor

Magyar Nemzeti Táncegyüttes

 

Megnyitó: 2020. szeptember 10-én, az előadás után.

Balaton Színház – Simándy terem

 

Fotókiállítás Horváth Judit a Bozsik Yvette Társulat gyerekelőadásairól készült fényképeiből

 

Fotókiállítás

 

 

A műsorváltoztatás jogát fenntartják.

(Forrás: Nemzeti Táncszínház)