Magyar bajnokság a hétvégén

tánc magyar bajnokság

A hétvégén rendezik meg a Latin és Standard táncok Magyar Bajnokságát Budapesten, a Vasas Folyondár utcai Sport- és Tánccentrumában. Parkettre lépnek a juniorok, az ifik, a felnőttek és a seniorok is, hogy eldöntsék ki a legjobb az adott műfajban az idén. Szombaton a juniorok, az ifjúsági korú versenyzők és a seniorok a Latin Magyar Bajnoki címért, a felnőttek pedig a Standard Magyar Bajnoki címért táncolnak. Vasárnap fordul a kocka: a felnőttek a Latin, a másik három korosztály a Standard bajnoki címért lép parkettre.

Izgalmakban biztosan nem lesz hiány, hiszen az elmúlt évhez képest sokat változott a mezőny minden korosztályban. Ami biztos, a felnőtteknél a standard bajnoki aranyérmet egy olyan hölgy nyakába akasztják majd, aki ezzel még ebben a korosztályban nem büszkélkedhet. Az elmúlt évek bajnok párosa, László Csaba és Mikes Anna ugyanis már nem táncol együtt, - a Junior Príma díjas sportolóhölgy az idén nem is indul a bajnokságon - a végső győzelemre esélyes párosok női tagja pedig még nem voltak felnőtt magyar bajnokok. És hogy kik esélyesek a végső győzelemre? Nos, nem nagy merészség kijelenteni, hogy László Csaba új partnerével, Páli Viktóriával ott lesz a végelszámolásnál, akárcsak a tavalyi ezüstérmes Szepesi József, Farkas Bettina páros, valamint a tavalyi bronzérmes Zsom Olivér, Vozár Boglárka kettős. Az ifiknél valószínűleg ismét a Hegyes Bertalan, Kis Violetta valamint a Jéri Tamás, Szepesi Lilla duó között dől el a bajnoki cím sorsa. A junioroknál lehet a legizgalmasabb a verseny, hiszen ebben a korosztályban - 12-15 évesek - még olyan páros is nyerhet, akire eddigi eredményei alapján igazán nem számítanak az edzők, a szurkolók.

Latin táncokban a felnőtteknél két kiemelkedő kettős van: a négyszeres magyar bajnok, címvédő Andrea Silvestri, Váradi Martina és a tavalyi ezüstérmes Stefano Vidoni, Tóth Orsolya duó. Ebben a versenyben az lenne a nagy meglepetés, ha nem ez a két páros állhatna fel a dobogó első és második fokára. De ki lesz vajon a harmadik? Az írás elején említett változások elsősorban a felnőtt latin mezőnyt érintették, a tavalyi bajnoki döntő hat párosa közül mindössze az előbb említett két duó van ott a mezőnyben, a másik négy kettős felbomlott, így mindenképpen érdekes versenyre számíthatnak a nézők és a szakemberek egyaránt. Az ifiknél is jó esély van a címvédésre, hiszen Hegyes Bertalan és Kis Violetta még idén ebben a korosztályban indulnak, de még az is lehet, hogy az új kettősök közül szerzi meg valamelyik a bajnoki címet. A juniorok versenye talán a legnyitottabb, hiszen a fiatalok között többen is párt cseréltek, többek között a tehetséges tavalyi bajnok páros is szétvált.

Sok párosnak lesz a bemutatkozó versenye a Magyar Bajnokság, régen látott táncosok is visszatérnek a parkettre, mindenképpen eseménydús két nap elé néz a versenytáncos társadalom, érdemes lesz Óbudán tölteni ezt a hétvégét, élményekben, standard eleganciában és latin tűzben garantáltan nem lesz hiány.